Hányan kellene lennünk? [antikvár]

KÖSZÖNTŐ - TESTVÉRI KÉZFOGÁSOKKAL ÉS ÖLELÉSEKKEL Szeretett Bajtársaink, Barátaink, Testvéreink-jóban és rosszban, elkeseredésben és reménykedésben! Szerényen, méltóságteljesen meghajolva köszöntelek Mindnyájatokat azzal a szándékkal (is), hogy kapcsolatainkat a világ magyarságával egyre szorosabbra fűzzük és bővítsük s működtessük azt a kapcsolatrendszert, amelyet az Összmagyar Testületünknek sikerült kiépíteni az elmúlt 50 évben. Mert: MEGMARADÁSUNK EGYETLEN LEHETSÉGES FÖLTÉTELE ÉS BIZTOSÍTÉKA, HA ÖSSZMAGYAR ESZMÉBEN GONDOLKODUNK ÉS CSELEKSZÜNK! Az egész magyarságnak kell politizálnia az erdei tanyától egészen a nemzetközi diplomácia színét változtató tárgyalóasztaláig. A nép a sorsát már nem bízhatja alkalmi szónokokra, ígérgető, hazudozó karrieristákra, akiket a saját zsebükön kívül még a jövőjük sem érdekel, nemhogy a nemzet sorsa aggasztaná őket. Minden magyarnak és a magyar sorsot, történelmet vállaló és valló nem magyar embernek bele kell szólnia a nemzet sorsának alakításába. A magyarságban van erő, de nem szabad visszafogni. A magyarságban van remény, de nem szabad elkomorítani. A magyarságban van élni akarás, de nem szabad a halálba kergetni! A magyarság lelkében és szellemiségében, kultúrájában, akaratában ma is egységes, de nem szabad határon inneniekre és határon túliakra osztani - ostoba kormányok Jóindulatával", amelyek állandóan a magyarság ellenségeinek a kegyeit keresik és nem a magyar nemzet érdekének védelmében munkálkodnak. Persze, léteznek kivételek is, de a politikai hitelvesztésben elkallódnak. Ezt üzenem minden magyarnak: HIGGYÜNK ÖNMAGUNKBAN ÉS EGYMÁSBAN, hogy a jövőnk is hihessen bennünk!