Görög-római mythologia [antikvár]

BEVEZETÉS Az emberi természet szükségét érzi annak, hogy magánál fensőbb, hatalmasabb lényt ismerjen el, mely lételét adta, sorsát intézi, tetteit ítéli. E szükségérzet szülte a vallásokat. Hozzájárult az ember képzelőereje, s e fensőbb lényt alakkal ruházta fel, családfával és történettel látta el. A természeti erőket, melyeknek működését tapasztalta, személyesítette és istenítette; tulajdonságaikat saját érzelmeiből és szenvedélyeiből vonta le, saját képmására és hasonlatosságára alkotva isteneit. Mennél fejlődöttebb volt valamely nép képzelőtehetsége, annál gazdagabb volt az istenekről szóló regékben. Ezek a regék (mítoszok) teszik tárgyát a mitológiának. A görög mitológia tehát azon eszméket adja elő, melyeket a görög nép az istenségről alkotott, és azon regéket, melyeket isteneiről képzelt. A nép vallását, mely a jótékony és romboló természeti erőket személyesítette, a költők elbeszélésekkel bővítették ki, melyek az isteneket eszményített emberi alakkal ruházták fel, összefüggésbe hozták egymással s egy nagy családban egyesítették. Hésziodosz Teogóniája és Homérosz Iliásza a görög mitológia szent könyvei, melyekből a nép hitét és isteneinek történetét tanulta. A hésziodoszi és homéroszi iskolák gondoskodtak e könyvek elterjedéséről, melyeknek a vallási szertartásokkal való összeköttetésük megszentelt tekintélyt adott. A rómaiaknak ellenben nem volt saját nemzeti mitológiájuk. E harcias és kiválóan gyakorlati nép nem foglalkozott istenei családfájával és kalandjaival, hanem, midőn jobban megismerkedett a görög irodalommal, költői átvették ennek isteni regéit, s a maguk istenei közül