Farkas Árpád [antikvár]

Voltam ki voltam Szószaporító korban írógép-billegető (Farkas Árpád: Ének) elöszo Farkas Árpád költői-alkotói életútja során (meglepő módon szinte pályakezdésétől) azzal a jó szándékú biztatást sugalló, de makacs kritikusi, irodalomtörténészi kérdéssel volt kénytelen rendre szembesülni: miért csak ennyi? Vagyis: miért nem áradt bővebben ez a líra; miért nem virágzott dúsabban e poézis; miért nem sorjáztak, sorjáznak gazdagabban a kötetek? Miért nem ír-írt többet a Kolozsvárról egyetemi évei után, másfél esztendős vajnafalvi kitérővel, Sepsiszentgyörgyre került s máig azon a tájon, abban a városban élő poéta? Ezt a folytonosan felbukkanó kérdést, amelyre a költő számtalan „elmélettel" rendre válaszol is, már az Előszóban sem kerülhetjük ki: mert az elméletek az alkotói önértelmezés bugyraiban kalauzolnak bennünket, Farkas Árpád költői termékenysége valóban meglepően korai s önkéntes korlátozásának személyes indítékaira is utalva. Gálfalvi György például Marad a láz című interjúkötetében (1977) a címet épp egy Farkas Árpád-versből, a Köszörű-időben címűből kölcsönözve, azt a barátian egyszerű kérdést teszi föl 1977-ben Farkas Árpádnak: „Miért dugult el a tollad?". Ami, persze, akkor még egyáltalán nem dugult el, a krisztusi korban lévő, boldog i^úkorát élő, 33 éves költő mögött már két jelentős verseskönyv áll, az 1968-as Másnapos ének és az 1971-es Jegenye-