Ezredvég 2007. április [antikvár]

Írtam már itt-ott, egy-egy elbeszélésben arról az autóbalesetről Észak-Szibériűában, 1941-42 telén, de a történet igazi, tragikus hőséről, talán mert én magam olyan szerencsésem kerültem ki belőle, talán a szemem elől örökre eltűnt Al-Khoury személye miatt (hála?, szégyen?, tapintat? - a fene tudja...) soha nem beszéltem. De most, hat és fél évtized múltán, úgy érzem, meg kell tennem. Azon a télen - ezt regényben, elbeszélésekben, így-úgy többször is elmondtam - egységünk, a brit hadsereg egyik műszaki századának első szakasza az Eufrátesz partján, a Rakka nevű nyomorúságos arab városka melletti, félig már rommá lőtt egykori francia idegenlégiós erődben állomásozott. Volt köztünk egy szíriai arab származású fiú, közkatona mint én magam, nálam vagy öt-hat évvel idősebb, a családneve Al-Khoury, a másik nevét nem is tudtam, talán Ahmed volt, vagy Mohamed, mint a próféta, de az is lehet, hogy Émile vagy Alois - hazájának előkelő, gazdag családjaiban akkor már gyakran adtak ilyen francia neveket is a gyermekeiknek.