Ex Symposion 40-41. [antikvár]

ZYGMUNT BAUMAN fr TÖREDEZETT ÉLETEK, TÖREDEZETT STRATÉGIÁK Részletek Zygmunt Bauman Life in Fragments. Essays in Postmodern Morality c. könyvének Broiien Lives, Broken Strategies fejezetéből {Oxford UK & Cambridge USA: Blackwell, 1995) 1. St. Augustine, The City of God, Gerald S. Walsh et. All. Ford. (New York: Image, 1958), 325. o. A korai kereszténység zarándoklat- és re-meteségfogalmait Judith Adler egy megielenés alatt álló könyvében remekbe szabottan körbejárta. 2. Richard Bennett, The Conscience of the Eye: The Design and Social Life of Cities {London: Faber and Faber, 1993), 6. o. A modern élet mint zarándoklat A zarándok ábrázolása a kereszténységgel egyidejű, nem a moderni-tás találmánya. A modernitás azonban újszerűen állította előtérbe, és értelmét szokatlan módon kifordította. Amikor Róma az Alarik vezette nomádok általi meggyalázás, megszégyenítés, kizsákmányolás és kirablás következtében romokban hevert. Szent Ágoston a következőket jegyezte le: „Azt tartják Káinról, hogy várost épített, míg Ábel, mivel mindig földi zarándok volt, nem épített semmit sem." ,,A szentek igazi városa a mennyekben van." Itt a földön — tűnődött Szent Ágoston — a keresztények úgy vándorolnak, mintha „az örökkévalóság birodalmának megtalálása érdekében végigzarándokolnának az idón".^ Az időn keresztüli zarándok számára az igazság máshol van; az igaz ország lérben és időben miiidig valahol messze van. A zarándok, bárhol van is egy adott pillanatban, sosem ott van, ahol lennie kellene, és ahol álmai szerint létezni szeretne. Az igazi világ és az „itt és most" világa közötti távolság a megvalósítandó és a létező sikertelen összevetésének eredménye. Az eljövendő célok dicsősége és komolysága lealacsonyítja, leértékeli, ugyanakkor megvilágítja a jelent. Mire szolgálhat a zarándok számára a város? A zarándok számára pusztán az utaknak és nem a házaknak van értelmük. A házak ugyanis csak pihenésre és ernyedésre csábítják a fáradt vándort, arra, hogy megfeledkezzen rendeltetéséről, vagy hogy bizonytalanul eltolja azt magától. Azonban az utak is néha inkább akadályt jelentenek, mintsem valamiféle segítséget, gyakran csak pusztán csapdák és nem főútvonalak. Az utak is félrevezethetnek, eltéríthetnek az igazi útvonaltól, tévútra terelhetnek. Richárd Sennett szerint a „zsidó-keresztény kultúra igazi gyökerei a szellemi bizonytalanság és hontalanság tapasztalataihoz vezetnek Hitünk az otthon esélyével kezdődött".^ „Mi mindannyian az idő zarándokai vagyunk" — Szent Ágoston szerint ez nem intés, hanem ténymegállapítás. Bármit teszünk is, zarándokok maradunk, és ha szerettünk volna, akkor sem tehettünk volna ez ellen majdnem semmit sem. A földi élet tehát a lélek halhatatlanságának röpke nyitánya. Végső soron nem az számít, hol adatott meg léteznünk, hanem az, hogy törődjünk és gondoskodjunk létünknek azzal a szeletével, amelynek az a rendeltetése, hogy valahol máshol legyen. Csak kevesek akarják és képesek is arra, hogy e rövid földi nyitányt a mennyei világ zenéjével összhangban önmaguk komponálják meg, és saját sorsukat tudatos rendeltetéssé alakítsák. Ezen kevesek meg szeretnének szabadulni a város zajától, ezért a sivatagot kénytelenek hazájuknak választani. A keresztény remete számára a sivatag a mindennapi élet zenebonájától, a falvaktól és városoktól, a világi élettől, a polistól való eltávolodást jelentette. A sivatag azt jelenti, hogy távolságot ékelünk önmagunk és az „itt" közé, a saját feladatok, kötelezettségek és belső meghittségünk, illetve a másokkal való együttélésből, a mások ál-