Emlékeim Jókai Mórról [antikvár]

Vannak írók, akiknek arcát mintegy eltakarják azok a költött személyek, akikkel műveiket benépesítették. Jókai is ezek közé tartozik. Ha nevét halljuk, előbb Kárpáthy Zoltán, Berend Iván, az „arany ember" s más regényhősök képe jelenik meg előttünk, s alakjukat elevenebben, színesebben őrizzük emlékezetünkben, mint az íróét, aki képzeletével megteremtette őket. Neki a „legnagyobb magyar mesemondó" elnevezés jutott ki elismerés gyanánt, de ez színtelenítő ködbe vonta alakját, s a mesemondás szakállas, nagyapós pózába merevítette. Ha igazán meg akarjuk becsülni nagyjainkat, nyilvánvaló, hogy nem érhetjük be ilyen rossz olajnyomatszerű, semmitmondó képpel, ilyen szűk, torzító szó-skatulyával. Az író, aki hosszú évtizedeken át itatta a nemzetet költészetének tündéritalával, eleven ember, cselekvő, küzdő, szenvedő, tévelygő, szerelmes, bánkódó, megbocsátó, izgatott és nyájas ember: egyéniség volt maga is. Élményei, idegéletének sajátságai ezernyi rejtett hajszálcsövön szívódtak fel műveibe, s nem érthetjük ezeket sem igazán, ha nem tudunk behatolni alkotójuk egyéniségébe. Nagy emberek életének titkát kedvtelve bogozta a polgári történetírás is, elsősorban persze hálószobai rejtelmek után kutatva, hogy szenzációs leleplezéseket tálalhasson a tolakodó olvasónak. A mi érdeklődésünk azonban egészen más jellegű. Mi azért becsüljük meg a nagy alkotók életének adatait, - melyek nem egyszer kisebb-nagyobb emberi gyengéiket is feltárják - hogy segítségükkel lépcsőt építhessünk igazi nagyságuk magasságához; hogy jobban megismervén, jobban szerethessük is őket. S ezért kedves és fontos számunkra sokszor egy apró adatka, egy-egy bizalmas közelből ellesett intim jellemvonás is. Mit nem adnánk azért, ha akadt volna hűséges rajongó, megbízható kortárs, aki följegyzi egy Balassi, egy Zrínyi vagy Csokonai mindennapi életének krónikáját, nyomtalanul elröppent beszélgetéseinek tartalmát, a bizalmas órákban kiszakadt sóhajt, baráti körnek szánt hátbaveregetős élcet! Jókai napjainak volt ilyen szemtanúja: egy kedves, okos asszony, aki csitri lány korától késő öregségéig a nagy író dicsőségének fénykörében élt, itta szavait, figyelte arcvonásait, s kötelességének tartotta, hogy amit a sors kedvezéséből élete nagy élményeként kapott, azt áthagyományozza az utókorra. Jókai egyik unokahúga ez a tollforgató asszony: Váli Mari.