Bővebb ismertető
Entrópia
r) 2
Belemarkolok az égi mezőkbe, a kozmosz vonzóbb nekem, mint a táj. E kőzetgömbön azt fogják kezükbe a lények, mi pont akkor arra jár.
Nem birtokba, csupán kölcsönbe vettet értünk enyémen, tiéden, övén. A nap idén épp arrébbgombol egyet (kétezerszázötven) állatövén.
Hidegen átölel, magába fogad ez a tökéletes, néma fenség, testemhez húzom a galaxisokat, és meghallom végre: a mindenség
szimfóniája egyetlen akkord; lyukas kezemmel őrlők csillagport.
II.
Lyukas kezemmel őrölök csillagport. Kézfejemen, csuklómon átcsorog a^ fény. Gép vagyok, az idő kikapcsolt. Oraművem halottan ácsorog.
Egy fekete lyukhoz közel kerülve a változás öröklétté szépül, s az anyag, mely szétgurult az űrbe, horizontján újra összeszédül.
Míg fáradt testemben kedvtelen kering a gépolaj, burkom fényben ragyog. Pályámra állok a törvények szerint, a ködrendszerrel eggyé olvadok.
Hogy a nappor ragad rá a bőrömre, körém szórnám, de már nem vetkőzöm le.