Bárka 2014/1. [antikvár]

Rendez a nagymutató Milyen gyenge. Amint átdereng, sejti már. Összegyűrt félalvó vagyok, aki megbánja a fényt. Ne olts lámpát az arcomba. így is látom, ahogy futnak a tollvonások. írva van minden berendezés. írva van a szín, az idő süppedése. Máris nincs meg. Félelem után bezárt ajtók mögött. Árnyék. Fantomtest. Ki volt az. Senki. Az agyam játszik. Tekeri, ismétli. Istenem, ha írsz te is, hadd olvassalak hangosan. Apró, piros bogarak. Nem csípnek. Csak a nyüzsgés. Most pillants az órádra. Jelenetet rendez a nagymutató. Van valami lusta mozgatórugó az alvázak alá illesztve. Hogy ami kipattan, vissza is kattan. Stabil egyedüllét. ővehető nyár Most már nem gyűrnék az idő plakátjain. Szél tépte szélek. Rojtos végek. Alszunk. A parton fekve arra ébredünk, hogy idő van. A másodpercek enyhe áramütései okozzák. Most már nem időutaznék. Inkább kiszállok. Ez a nyár pont elővehető még. Lefedi a mólót. Mert jelölve van, akár egy tervrajz, egy térkép. Tépett szélei kopott lapoknak, éleknek. Csillagképeket lapozunk az égen. Feketekönyv. Esés a parton, esés az idő mélyére, mint egy hordó, annyira kiürült a közelmúlt. Olyan visszhangzatos. Oldozzátok el a csónakot. Csorgást, csobogást kérek. Mindennap örülök, hogy szitakötőnek születtem. Hogy szúnyogokkal halhatok meg. Mélyen úszó, éji ivadék voltam évekig. Ma harcsa iramodik felém. Szeretnek a ragadozók. Megemészt a nyár.