Az ember tragédiája/A civilizátor [antikvár]

Részlet: ELSŐ SZÍN A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten trónján. Angyalok serege térden. A négy főangyal a trón mellett áll. Nagy fényesség ANGYALOK KARA Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsélje őt a föld és a nagy ég. Ki egy szavával híva létre mindent S pillantásától függ ismét a vég. Ő az erő, tudás, gyönyör egésze. Részünk csak az ámy, mellyet ránk vetett, Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy Fényében illy osztályrészt engedett. Megtestesült az örökös nagy eszme, lm a teremtés béfejezve már, S az Úr mindentől, mit lehelni enged. Méltó adót szent zsámolyára vár. AZ ÚR Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Év-milliókig eljár tengelyén. Míg egy kerékfogát ujítni kell. Fel hát, világim véd-nemtői, fel. Kezdjétek végtelen pályátokat. Gyönyörködjem még egyszer bennetek Amint elzúgtok lábaim alatt. A csillagok védszellemei különböző nagyságú, színű, egyes, kettes csillaggömböket, üstökösöket és ködcsillagokat görgetve rohannak el a trón előtt Szférák zenéje halkan ANGYALOK KARA Milyen büszke láng-golyó jő Önfényében elbizottan, S egy szerény csillagcsoportnak Épp ő szolgál öntudatlan. -Pislog e parányi csillag.