Arcképek régi irodalmunkból [antikvár]

Féja Géza tanulmánykötetének alapját a mintegy fél évszázada, először 1937-ben megjelent irodalomtörténetének első kötete, a Régi magyarság képezi. A változatlan ismételt megjelenések (1941, 1943) után az író 1960 körül vette újra elő művét és fogott hozzá annak átdolgozásához. Új szempontok vezették: nem folyamatos irodalomtörténetet kívánt írni, hanem kedvelt régi magyar íróinak portréit akarta minél személyesebben, minél inkább az olvasó érdeklődését felkeltő módon megeleveníteni. Már az alapmű is fordulatot jelentett irodalomtörténet-írásunkban: ráirányította a figyelmet az akkor még igen háttérbe szorult régi magyar kultúrára. A jelenlegi (az író fia, Féja Endre által véglegesített) kötet újdonsága a régihez képest nemcsak abban áll, hogy a portrésort bővítette a korábbi változatban még nem szerepelt néhány íróval (Kemény János, Szalárdi János, Árva Bethlen Kata, Hermányi Dienes József, Bod Péter stb.), hanem abban is, hogy élesen elemzi a kölcsönhatásokat az irodalom és a vallási mozgalmak (protestantizmus, unitarianizmus, kálvinizmus, jezsuitizmus, janzenizmus), illetve a vallási irányzatok és a politika között. Ezért ha személyesek is a portrék, eleven személyiségek tekintenek is ki a lapokból, mögöttük ott húzódnak Magyarország művelődéstörténetének legfontosabb vonulatai Janus Pannoniustól Orczy Lőrincig.