Bővebb ismertető
Ebben a könyvben olyan regények bemutatására vállalkoztam, amelyek az általános iskola alsó és felső tagozatán kötelező, illetve ajánlott olvasmányként szerepelnek. A művek bemutatásakor figyelembe vettem az adott évfolyam tanulóinak életkori sajátosságait. Ennek megfelelően az alsó tagozaton szereplő olvasmányoknál a regények ismertetésére törekedtem egy rövid cselekményvázlattal, amit kiegészítettem a szereplők jellemzésével és egy vázlatos írói életrajzzal. A regényismertetések végén néhány játékos feladattal próbálom ösztönözni a gyerekeket a művek elolvasására.
A felső tagozaton kötelező és ajánlott regényeknél már figyelembe vettem a hozzájuk kapcsolódó, feldolgozó tanórák felépítését. Így az írói életrajzok, a rövid cselekményvázlatok mellett, a művek szerkezeti felépítése, a műfaji meghatározása, a szereplők jelleme és jellemfejlődése is szerepel a bemutatásban. Reménykedem abban, hogy segítséget nyújthatok a tanulók órai felkészüléséhez, hiszen a könyv megírásának ez volt a legfontosabb célja és semmiképpen sem az, hogy pótolja e nagyszerű regények elolvasását.