Agria 2008. nyár [antikvár]

Részlet:Szekeres MáriaTükör cser epekLeírtam sok szót, melyek egy ismeretlen tarisznya mélyéről váratlanul kerültek elő. Kerestem valamit, de váratlanul valami más jött elő. Ez a valóság, mely összeáll egy képpé, és kivetít valamit, mi elillan a kezem közül, majd szilárdan, makacsul képpé áll össze a papíron. Olvasom. Csodálkozom. Elfogadom. Megszületett világ, melyet kihordtam láthatatlanul. Ez vagyok. Ez is vagyok, s a tükör újra összetörik homályosan. Cserepei összerakhatatlanok, mégis egybe tartoznak azzal a hiánynyal együtt, ami kérdésként gomolyog. Hogy tudnék magamra nézni? Nárcisszus látta képmását, mi csak egy fantomot látunk, mely hol édes, hol torz képet mutat. Mienk ez is. Éppúgy beleszerethetünk, mint ő. És többnyire bele is szeretünk, ha nem vonz az a másik Arc bensőnkben, mely egybefordul arcunkkal, és kiválik belőlünk gyógyítva önszerelmünk gubancait. A diadalmas másik Arc, mely szelíd és kedves, de végtelen erővel és fenséggel teli. Ó, Uram, add mindig szent Arcod képét elmémbe, szívembe, hogy minden szerelmem hódolva csak Téged kutasson, és találjon fantomok és önmagam helyett! Könyörülj önszerelmem gőgösségén, és mutasd meg Arcod vonásait minden emberben az alázat irgalmas tekintetével.2008. 05.14.Lipcsei Márta Az óceán ajándékaiHevesen kék az ég, a föld felől rejtve maradnak a titkok. Talán soha többé nem leszel oly magas, sem oly mély, mint azokban a napokban, mikor feletted az áthatolhatatlan kék ég, és alattad minden, ami létezett és létezik, hívtak, hívogattak.A Csendes-óceán távoli zúgása mint a távolodó szerelem hangjai.És a szavak, melyek énekelnek, emelkednek és süllyednek. A szavak melyek várnak, leskelődnek, elénk hullnak, felugranak, repülnek, donganak, megtisztulnak, meghámozódnak, kristályosan ropognak, vibrálnak.Ok az óceán ajándékai. Beugranak a mondat közepébe, áttetszővé válnak, vagy árnyékuk lesz, gyökeret eresztenek, élnek a koporsókban vagy még az alig születő világban, és a mondat engedelmeskedik nekik. A mondatból összeálló nyelv, a csodálatos anyanyelv piramisokat emel belőlük.A fénylő szavak aláperegnek s mint tündöklő madarak repülnek, és itt hagyják aranyukat.