Bővebb ismertető
A honleányok és az íróik.Az idötájt könnyebben talált nőnemű lényt a hírlapíró, mint manapság, aki szakadt inggombjait felvarrja, amikor a szerkesztőségek telve vannak hírlapírónökkel, gépíró-kisasszonyokkal. (Talán csak nem tisztelték jobban a nők a sajtót, mielőtt belekontárkodtak volna?)Tehát a hírlapíróknak nem kellett messze menni a szakadt gombjával.Valamiiképpen úgy állott a helyzet, hogy még élt egykét öreg író vagy zsurnaliszta Pesten, aki emlékezett azokra a lelkes honleányokra, akik bő pártfogói voltak a sajtónak és ezek az öreg huncutok is arra tanították elbeszéléseikkel a fiatal nemzedéket, hogy némely nők azért születnek, hogy hírlapírók rongyos feihérnemüjét foltozgassák.A már említett Báthory-kávéházban hajnalonkint a nagyszakállú Benedek Aladár még Bulyovszky Lilláról is tudott, akinek palotájában mindig volt a földszinten egy szobácska, ahol férje, Bulyovszky Gyula vagy író-társai hajlékot találhattak, amig odafent az emeleti termekben a művésznő a főváros aranyifjúságának jelenlétében e&télyeit rendezte,Gyuszinak soha se volt gondja arra, hogy mit fog ebédelni 1 mondta emelt hangon az oroszlánképű Benedek, hogy a kasszájában trónoló kövér pénztárosnő is meghallja. Akkor valóban érdemes volt írni a nőkről a nőknek.Ám ugyanez a Benedek Aladár szakállfésüllgetés közben panaszosan emlegette:Sajnos, nekem nem volt szerencsém a házasságommal. Szegény leányt (Büttner Linát, az ifjúsági írónőt) vettem el feleségül, akinek kis vagyonkája csakihamar