A századforduló költészete [antikvár]

Európai történetünk nem más, mint örök küzdelem: mintha ma is csudaszarvasokat kergetnénk, - csakhogy a csudaszarvas nem ősi mocsarak mélyén kísértő lidércfény, nem eredet magyarázatunk tetszetős jelképe többé, hanem egy mindig elérhetetlen magyar ábránd: - mindannak megvalósítása, amiben mások előttünk jártak, önmagunk meghurcolt lelkiségének kiépítése egy messziről integető szebb jövő reményének fényei mellett.Bármennyire megkeresztelt is bennünket az élet, alapjában véve nem lett más a lelkünk. Örök tünődés ünnepel szavainkon, örök tűnődés önmagunk szebbre- és jobbra-hivatottságán. Nem tudunk elszabadulni sem a multtól, sem a jövendőtől. Nem tudunk ellendülni olyan repeső örömmel a földtől a végtelenbe, mint más boldogabb és szerencsésebb népek, - nekünk az a sorsunk, hogy örökké vissza-visszaessünk önmagunk zárt világának titkai közé. Végtelenbelendülő szárnycsapásainkra mindig rárakódik valami a realitás, a földhöz kötöttség, a zárt körülhatároltság ólomesőjéből, - s öl meg még megszületése előtt minden fölfeléívelést. Az "élet és ábránd" véglete sehol e földön nem lett annyira végzetté, mint bennünk.