A rejtőzködő ember [antikvár]

ELŐSZÓ Szontagh Pál neve remélhetően a mai napig ismerősen cseng a magyar olvasó előtt. O Madách szívbéli barátja, „lelkének jobbik fele", a Tragédia egyik ihletője. Közhely az is, hogy míg Madách érzékeny, többnyire befelé forduló alkat, Szontagh a „hideg ész embere", a racionalitásé, a mindent megkérdőjelező cinikusé. Ennyit jegyzett meg róla az utókor, pedig Szontagh életútja rendkívül izgalmas 19. századi történet. Személye, egyénisége, szerepe a magyar és Nógrád megyei közéletben, fanyar bölcsessége, 1848-as bebörtönzése, olmützi várfogsága, a Bach-korszak súlyosan fojtó légköre, korai és késői politikai szereplése mind-mind olyan momentumok, amelyek a ma emberében is érdeklődést keltenek. Vitatkozni lehet személyes tulajdonságairól, vajon kiegyensúlyozottságra törekvő békés vonásai az uralkodók-e, vagy a lendület, az újat akarás, a reformok iránti elkötelezettsége jellemzik-e inkább? Amit nem lehet tőle elvitatni, az a közélet tisztasága iránt való elkötelezettsége, a mecénás lelki gazdagságának számos megnyilvánulása, a szűkebb pátriájához való mély ragaszkodás és alázat. Szokás emlegetni irodalom iránti elkötelezettségét, tudjuk, hogy horpácsi magányában szépirodalmi műveket is ír, filozófiával foglalkozik, ismeri és olvassa a francia utópista szocialistákat, kiválóan ismeri a francia forradalom történetét és eszmeiségét. Számos irodalmi barátsága a legnagyobbon, Madách Imrén kívül arra mutat, mennyire tudtak figyelni rá kortársai, hiszen szellemi kisugárzása, imponáló intellektusa vonzotta az irodalmi élettel hivatásszerűen foglalkozó szerzőket, írókat, költőket. Ám kivételes életútja arra emelte, hogy Az ember tragédiája szerzőjének nevével az övé is összeforrjon. Közelében rajzottak a kisebb-nagyobb súlyú politikusok, közéleti személyiségek, tudósok. Politikai pályája során országos,