A Petőfi-titok [antikvár]

A JELENTÉS., amelyet három nappal a segesvári csata után közölt Bem hivatalos lapja., a Honvéd., nem száraz hadijelentés, nem vezérkari munka, egy lázadó írása valahonnan Marosvásárhely mellől: dühös, őszinte, optimista, ha van valami, amit gyászol, akkor azok a szent és drága ágyuk, amelyekből «nyolc az ellenség birtokába jutott». Sok mindenről van szó a jelentésben, a lovasság magatartásáról és Bem golyóval átlyuggatott szürke köpenyegéről, csak egyről nincs: Petőfiről, aki harmadnapja halott. Erről nem jött jelentés, sem akkor, sem soha. A veszteséglistát várta a nemzet? Igen, körülbelül azt, ne rösteljük kimondani, valami bizonyosságot. A kolozsvári Szabadság közölte először a költő halálhírét, a távolság, ahonnan ez a hír jön, szinte kísérteties, 1849 július 31-ét egyszerűen csak «a mult kedd)>-nek nevezi, — de a szerkesztőség hivatalos tudósítást követel, int minden józan embert, ne higgyen a gyászhírnek, mert «ily tudósításunk máig nincs». És máig sincs. Negyedszázadonkint lezárjuk a Petőfi-rejtély vitáját, hogy félév múlva újra talpraugorjunk egy messziről jött hírre, mint Bem a marosvásárhelyi főhadiszálláson, ahol ősz haját gyúrva siratta a költőt, s ha egy kard csörrent a lépcsőn, felkapta a fejét és az ajtóra bámult. Három évtizeddel ezelőtt kiszámoltuk, hogy még csak kilencvenhat éves lenne, élhetne is. Hátha él? — kérdeztük, kérdezted. A nemzetet száz esztendeje gyötri a lelkiismeret, nem vallja he, de magatartásunkban van valami a gondatlan dajkáéból, aki félőrülten futkos a folyóparton s egy sehonnai bármi hírrel félrevezetheti. így keringünk fel s alá, nem tudunk eligazodni, amíg úgy hisszük, hogy a költő titka Segesvárnál kezdődik, a Küküllő-parton és az Ördögvölgyi-erdőben. Nem jutsz a katona nyomára, ha nem járod meg az egyre bozótosabb csapást Soprontól — vagy még