Bővebb ismertető
Előszó
Először 2000 tavaszán, a reméli változások küszöbén találkoztam Vele Györkön/ben. Később, 2004-ben Sárszentlőrincen, amikor a falu díszpolgárrá avatta. A Zsivora György Népfőiskolai Alapítvány Bence Bözsike kemencében sült rétesével kis vendégséget rendezett, fiatal egyetemista színjátszók egy Lázár Ervin novellát játszottak el a folyosón. Ahogy emlékezem Rá, egy padon ült, és akkor két szó jutott eszembe: béke és szeretet.
2006-ban Sárszentlőrinc polgármesterévé választott. Első ténykedéseim egyike volt, hogy levelet írtam Ervinnek. Elküldtem Neki választási programomat, és megfogalmaztam a személyes találkozás igényét. Nem tudtam, hogy akkor O már egy másik, szebb világba készül, gyarapítandó a halhatatlan nagyok égi-földi táborát. Mert nagy ember, nagy író, nagy mesemondó volt. Az egyik legnagyobb. Nem köszöntem el tőle Farkasréten, Isten gondviselő segítségét kértem további útjára. A templomkerti, Erzsébet-dombi és a Nagyszederfa alól összegyűjtött föld - ami számára a szülőföldet jelentette - elkísérte őt.
Nekünk, sárszentlőrincieknek bőségesen jutott a mennyei ajándékokból. Szenicei Bárány Györgyünk, Nagy Istvánunk, Balassa Jánosunk, Sántha Károlyunk, Zsivora Györgyünk, Petőfi Sándorunk, Illyés Gyulánk, Csepregi Bélánk „van". És Lázár Ervinünk is — és most már róla elnevezett könyvtárunk. Itt a Nagyszederfa, melynek nyugalmat adó lombjai alatt 2007. május 5-én, az író születésnapján
Jókai Anna (Budapest, Józsefváros, 1932. november 24. – Budapest, 2017. június 5.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.
Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Már kisgyermekkorában érdekelte az írás, de tizenhat éves korában felhagyott vele és csak későn, 33-34 éves korában folytatta újból és vált íróvá. 1951-53 között könyvelő, 1953-1957 között népművelő, művelődési előadó volt. 1956-ban felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, levelező tagozatra és így munkáját tovább folytathatta 1961-ig, mint főkönyvelő. 1961-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett és tanított 1961-től 1970-ig a Budapest VIII. ker. Jázmin utcai általános iskolában. 1966-ban jelentkezett legelső novellapublikációjával, 1968-ban pedig a 4447 című regénnyel. Közben folyamatosan tanított, 1971-től 1974-ig a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. 1968 és 1977 között öt regénye és négy elbeszéléskötete jelent meg, többek között 1969-ben a Kötél nélkül című novelláskötete. Művei ettől fogva az olvasók érdeklődésének középpontjába kerültek és egyre többen olvasták írásait. 1974-től csak írói hivatásának él, szabadfoglalkozású író. 1986-1989 között az Írószövetség alelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 1990-1992-ig elnöke volt.
Akárcsak Németh László, íróként is „megmaradt tanárnak”: műveiben gyakran jelennek meg pedagógusok (Tartozik és követel, A forma, Magyaróra, Szép kerek egész, Selyem Izabella), a tanári hivatás, a tanítás lehetőségének és értelmének problémái. Műveiben megjelennek az emberi közönyösség elleni küzdelem, a szeretet képviselete a világban, a spiritualitás, és a keresztény értékek.