"A mag kikél" [antikvár]

Űjfalussy József Bevezető 1990. augusztus 8-án múlott kétszáz esztendeje, hogy a Közép-Szol-nok-, a későbbi Szilágy megyei Sződemeteren, Kölcsey Péter és Bölöny Ágnes fiaként megszületett Kölcsey Ferenc, a magyar reformkor egyik legnemesebb jelleme, szellemi vezéralakja. Emlékét idézi a Magyar Tudományos Akadémia ülése, emlékének áldoz a Nyelv- és Irodalomtudományok-, a Filozófiai- és Történelemtudományok Osztálya s a Kölcsey Társaság debreceni tudományos ülése. Hálával és tisztelettel emlékeznénk meg róla akkor is, ha csupán nemzeti Himnuszunk költőjeként tartanok számon. Megilletné őt a nemzet főhajtása egymagában azért a költői tettéért, azért az alkotásért, amely az ötvenes évek fenyegetettsége közben is elég erős volt megtartani magát a kicserélését sürgető szándékok ellenében, és éveken át szinte egyetlen őr-lángja volt az egész nép emlékezetében a nemzeti tudat és azonosság eszméjének. Költői tett, azzal a mértékkel mérve, amellyel alkotója Berzsenyi képletes ravatalánál mérte az igazi költőt. Emlékeznénk rá akár mint lírai költészetünk kiemelkedő szellemére, akár mint nyelvújításunk harcainak józan ítéletű moderátorára, irodalmi kritikánk atyjára, vagy mint európai látókörű és műveltségű gondolkodóra és a pozsonyi diéta reformpolitikusára. Ezekért egyenként is megérdemelné tisztelgésünket, ö azonban mindez együtt és egy személyben volt, nem is valamilyen látványos, felületes tájékozottság mozgékony sokoldalúságával, hanem a szilárdan etikus jellem és személyiség, gondolat, szó és tett törhetetlen, szerves egységében. Az a vidék, ahol élete javát leélte, a Partium, olyan protestáns magyar köznemesség hazája volt, amelynek fiai éppen nem csupa Döbrögiek voltak, hanem olyan férfiak és asszonyok, akik a műveltség parancsát családi hagyományként, társasági illemként és nemzeti kötelességként örökölték. Műveltségük részint a nagy református kollégiumok, Patak, Debrecen és partikuláik, részint az erdélyi iskolák forrásából táplálkozott. Ezek ide mindkét részről az európai kultúrát közvetítették, sajátos zamatú szellemi flórát sarjasztva Európának ebben a távoli szögletében. Személyes sorsa Kölcsey Ferencnek különösen is a művelődés, az elmélyedő végiggondolás és végigküzdés körét jelölte ki élethivatásául. Gyönyörű Parainesisének első szavaival szinte önmagát jellemezte, ö volt „Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott, s érzeményeit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta." Ö ezzel nemcsak magának, hanem egész nemzetének gyűjtött „oly kincset", „mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének." 9