A Habsburg-mítosz az osztrák irodalomban [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
1918-ban ​eltűnt az osztrák-magyar birodalom. De értelmisége, mely hirtelen azt tapasztalta, hogy társadalma összeomlik, s eltűnnek életének és kultúrájának alapjai – az osztrák írók és költők, akik új, beállítottságuktól idegen politikai közegbe kerültek, a Habsburgok régi Ausztriáját a boldogság, a harmónia korának látták. Olykor még ma is annak látják, a rendezett, mesés Közép-Európának, ahol az idő nem száguldott oly aggasztóan, hogy kiverje fejükből a tegnap dolgait, érzéseit. Emlékezetükben „a biztonság aranykora volt az. Csaknem ezeréves Osztrák Monarchiánkban mintha minden örök életűnek készült volna, s az állam maga volt e maradandóság szavatolója. […l Mindenki tudta, mennyije van, mi illeti meg, mit szabad, mi tilos. Mindennek normája volt, meghatározott súlya és mértéke." Az emlék átlényegítő tükrében Ausztria-Magyarország „régi állam volt, császára aggastyán, miniszterei sem éppen ifjak, s ez az együttes bárminemű ambíciók híján abban bízott csak, hogy minden radikális változást elhárítva, megmaradhat csorbítatlanul az európai térben".