Zauberhut [antikvár]

„ A gyermekek mindig szépet álmodnak s álmaik szépek. Csodálatos dolgokról, kis és nagy emberekről szól álmuk." E két gondolattal kezdődik Ludwig Fischernek, az egyik legismertebb magyarországi német írónak „Feljegyzések" című rövid elbeszélése. Nem lehet véletlen az, hogy Josef Michaelis verseinek és meséinek olvasása közben éppen ezek a sorok jutottak eszembe. Hisz elég gyakran halljuk azt a kívánságot, bárcsak léteznének gyermekeknek - a magyarországi német gyermekeknek - (nagyszüleik nyelvén irodalmi alkotások, melyek megszólítják őket, melyeket izgalmasnak tartanak, melyek nyelvtanulás közben még szórakoztatják is őket. A kötet szerzője már évek óta e kívánságokat hordozta magában. „Minden mese" - mondta Novalis, a nagy romantikus. Mi különbözteti meg a fantasztikusai a fantázia által kiegészített igazságtól? Alapjában véve semmi, és mégis; a mesék többet jelentenek, mint a gyakorlat, mint az élet maga, hisz az élet behatárolt, leegyszerűsített. A mesék ezzel szemben kiegészítik, tágítják az élet adta lehetőségeket, az átélt helyzeteket. A világ magában véve nem azt jelenti egy gyermek számára, ami; nem a teljességet, a sokrétűséget, a végtelenséget, tehát nem a valóságot. Ebből következik az a különleges helyzet, hogy a mesék valósággá alakulnak át, a valóság pedig játékká válik. „Minden mese, de hol vannak a mesék kitalálói és a mesélők? A világon valahol minden percben megjelenik egy könyv. Hogy mennyi történet, mennyi mese, nem tudhatjuk. Korunkban, amikor a médiák rengeteg műsorral árasztanak el bennünket, a mesélő nagypapák és nagymamák egyre inkább ritkaság számba mennek. A televízió például nem képes átvenni a nagymamák szerepét, hiányzik ugyanis a személyes kapcsolat, s a gyermek nem tud kérdezni: „Hogy lenne tovább?" vagy „Mi lenne, ha...?" A lehetőségek továbbformálása így ki van zárva és ezzel az önmegvalósítás e módon történő lehetősége is. Napjainkban a technikai fejlődés minden elképzelhető gyorsaságot túlszárnyal, talán még marad annyi idő arra - ha mi magunk már nem is mesélünk történeteket - hogy a még meglévőknek írásos, vagyis maradandó formát adjunk. Vagy tovább járjuk utunkat: hűen a hagyományokhoz, a régi műfajokat újjáélesztve, ismét átélve, továbbfejlesztve. A régi népdalok, a gyermekrímek, az anyanyelv elsajátításának eleven alkotórészei, a nyelvtörők, a kiszámolok, melyek játékok alkalmával iskolaudvarok zsivajából visszacsengenek a könyv címében. Az évszakokat, a Napot és az esőt lírai versekben örökíti meg a szerző, még a legkisebb vízcsepp is játékosan megalkotott formát, de egyben gondolati mélységet is kap a kötet egyik legszebb versében.