Vrubel [antikvár]

„Kutasd a fényt, és megleled, hol a sötét" (Blok) 1906-ban, élete zenitjén, a megértés, elismerés és hírnév pillanatában kényszerül pályáját lezárni: teljesen megvakul. Még négy évigél klinikák falai között mint élőhalott, elborult aggyal, de a világról már úgyszólván semmi benyomás nem érkezhet el hozzá. Ezekben az években talán egyetlen orosz festő sincs, akinek tisztelete túlnőtt volna az övén. Működésének kezdetét és végét az orosz történelem nagy eseményei határolják: a narod-nyik-mozgalom leverése 1881-ben és az 1905-ös forradalom kitörése. E látszólag konszolidált, de mélyen válságos időszak a modern orosz művészet és kultúra kiszélesedésének és előretörésének kora. Ezt a kort Vrubsl művei jellemzik legjobban. A hagyomány kereteit szétfeszítő, szétrombolni akaró nyugtalanság, útkeresés, amely Vrubel művészetét olyany-nyira jellemzi, szimbóluma a korszaknak, de szimbóluma sorsa, életútja is. Mintegy húsz éves pályafutása alatt viharosan zajló viták veszik körül. Egy-egy megbízatásra készített terve vagy kiállításon megjelenő műve szélsőséges véieményösszecsapásokra ad alkalmat. S ha ezekből előbb-utóbb erkölcsi, sőt anyagi sikerrel kerül is ki, szervezete elég gyenge ahhoz, hogy mély nyomot hagyjanak benne, és elősegítsék betegsége kibontakozását. Élete meg nem értéssel és súlyos anyagi gondokkal, olykor éhezéssel és küszködéssel telik. Utolsó néhány évében mintha kárpótolná a sors: költők, művészek, műgyűjtők veszik körül elismeréssel, főleg a fiatalabb nemzedék tagjai. Az orosz századforduló e kétségtelen legnagyobb festőjének hallatlanul gazdag életműve az ország határain kívül alig ismert. Az európai művészet történetében — és sajnos az orosz művészet történetében is — alig egy-két képpel összekötve bukkan fel neve, s gyakran félreértéssel. A méltatlanul elfelejtett és mellőzött művészek közé tartozik. Annál is inkább különös ez, mert a szovjet népbiztos-tanács 1918-ban, Lenin aláírásával kiadott határozata szerint az első művészek között van, akiknek emlékművet kell állítani. De nemcsak az emlékmű nem valósult meg, az emlékezés is mostohán bánt vele. Csak 1956-ban, 100 éves születési jubileuma alkalmával irányult rá a figyelem, s úgyszólván