Tui [antikvár]

Szőcs Miklós egyedülálló arculatú művész, aki olyan sajátos művészi programon dolgozik, amely lassan talál utat a szélesebb közönséghez, de értékei félreismerhetetlenek. Alapvetően a fa szobrászi alakítása érdekli, mesterségének kétségtelen virtuóza ugyanakkor olyan kulturális közegben él, amelyben a kézművesség anakronizmus. Szőcs alapvető témája ez az anakronizmus: műveiben olyan kulturális állapotot idéz fel, amelyben a plasztika kultikus, rituális: és praktikus funkciói egybeesnek. 1978-ban készítette első önálló plasztikai sorozatát, az "Othello" szereplőinek bábalakjait fából. Szellemes és leleményes sorozat ez, a figurák karakteresek, végiggondoltan jellemzettek. Egzotikus és közönséges fafajtákból: paliszanderből, ébenből, avodirból, libanoni cédrusból, amarantból, körtefából, mogyorófából, citromfából, diófából, tölgyből, mahagóniból faragta őket. Az egyes alakok karakteréi nemcsak vonásaik fejezik ki, hanem mozgathatóságuk is: Emília szoknyájának a ráncai, Jágónak a szeme is mozgatható. Ezután készítette el első „Hintaló" szobrát fenyőfából, amelyen tulajdonképpen gömbölyű formák és szerkezetek vizuális lehetőségeit próbálta ki, de amelyet inkább játéktárgynak - funkcionális dolognak - szánt, semmint szobornak. Plasztika és funkcionalitás kettőssége jellemezte 1980-ban faragott sakk-készletét, amelyet Orwell „Állatfarm"-jának szoborillusztráció-sorozata követett 1982-83 folyamán. Erősen rajzos, stilizált, gazdagon megmunkált felületű plasztikák, marással megmunkált faoszlopaik önmagukban is műalkotásnak tekinthetők.