Tökéletes maradványok [antikvár]

Első fejezet Szinte atyai gondossággal helyezte el a testet - minden egyes végtagot jól széthúzott, így a levegő szabadon áramolhatott a lány bőre körül. A lány hamuszürke volt, de békés; szemhéja élénk színe erős ellentétben állt arca szürkeségével; ajka színtelen volt. Szebb volt most, mint akkor, amikor megismerkedtek. A meztelenség cseppet sem volt vonzó ebben a kitekert pozícióban, de szükséges volt. Egyetlen porcikája sem maradhat meg; múltjának egyetlen morzsája sem, semmilyen kapocs nem lehet ahhoz az élethez, amelyet a lány elhagyni készült. Ez sok szempontból egyfajta megtisztítás volt. Nagyon pontosan helyezte lábfejét a lány bal felkarcsontjának épp a közepébe, majd egész testével ránehezedett a karjára; saját lábának csontjaiban érezte a recsegés-ropogás okozta vibrálást. Amikor már úgy érezte, hogy tökéletes a halotti máglya, a nadrágzsebéből elővett egy apró selyemerszényt. Kipergette a fehér drágaköveket a tenyerébe, forgatta őket az ujjai között és a tenyerén, élvezve a lágyság és a keménység alkotta kontrasztot; szinte úgy ejtette bele őket a lány szájába, mintha érméket dobálna egy kútba, hogy aztán kívánjon valamit. Csak egy drágakövet tartott meg. Nagy kár ilyen makulátlan munkát elégetni, de a húsból semmit sem hagyhatott meg. Az éjszaka folyamán alaposan megúsztatta a lányt égésgyorsítóban, marináltam, tréfálkozott magában, arra az esetre, ha valaki a vártnál