Szolnoki képtár [antikvár]

A szolnoki állandó képtár igénye az 1901-ben alakult Művészeti Egyesület Alapszabályában fogalmazódott meg először. Az állandó képtár gondolata tehát egy évvel idősebb a Szolnoki Művésztelep hivatalos megalakulásánál, igaz azonban, hogy ekkor már Szolnok fél évszázada a képzőművészeti élet egyik vidéki központja. 1851-től August von Pettenkofen bécsi festő és a hozzá csatlakozó művésztársak - Tina Blau, Johann Gualbert Raffalt, Leopold Carl Müller, Otto von Thoren és mások - évenként eljöttek Szolnokra, hogy a táj varázslatos hangulatát, a háborítatlan nép zsáner lehetőségeit vásznaikon megörökítsék. A múlt század hetvenes éveitől Párizsban és Münchenben dolgozó magyar művészek - Deák-Ébner Lajos, Bihari Sándor, Bőhm Pál is ellátogatnak Szolnokra, ahol nem egy alkotásuk ihletést kapott és született. A sajátos hangulatú alföldi városban kedvelt találkozási hely a Magyar Király Szálló épülete volt-ma Damjanich Múzeum, s benne az ő képeikkel a Szolnoki Képtár áll. A századfordulón a város képzőművészeti múltja már jelentős volt, az 1896-ban alakult nagybányai festőkolónia példája alapján a kultuszminiszterhez írásos beadvánnyal fordulnak a Szolnoki Művésztelep létrehozásának ügyében. A kérelmezők olyan művészegyéniségek voltak ,akik a magyar képzőművészeti élet ma is kimagasló személyiségei: Bihari Sándor, Fényes Adolf, Kernstok Károly, Mednyánszky László, Vaszary János, Boruth Andor, Hegedűs László, Katona Nándor, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly, Szilányi Lajos.