Szalai Zoltán [antikvár]

¦ „Könyv, tanulmány nem jelent meg művészetemről. Különböző hazai lapokban a kiállítási kritikák és beszámolók néha említették nevemet, néha elismerően méltatták képeimet, de gyakran a »futottak még« névsorban sem szerepeltem." - írta 1977. november 21-én, négy évtizedes alkotói munkássággal a háta mögött Szalai Zoltán festőművész, válaszul a Művészettörténeti Kutató Csoport kérdőívének 11. kérdésére. Ez a méltatlan szakmai közömbösség vagy vissz-hangtalanság később, a művész 1995-ben bekövetkezett haláláig terjedő időszakban sem tört meg, és a halála óta eltelt csaknem két évtizedben sem kapott nagyobb publicitást életműve: a nagy, átfogó művészettörténeti összefoglalásokban hiába keressük a nevét és művészetének elemzését, s általában a véletlenszerűen szerveződő emlékkiállítások is komolyabb reflexiók nélkül hulltak, hullanak a feledés homályába. így a művész hagyatékában - illetve a precíz életmű-dokumentációt már napjainkban őrző sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményben - csupán néhány katalógus és katalógus-bevezető, egy-egy napilap-recenzió, alkotói feljegyzés, a tanítványok által írt visszaemlékezés lelhető meg, művészettörténeti igényű átfogó tanulmány, analízis egyetlen sem. Szalai Zoltán festőművész mellőzöttsége azonban korántsem egyedülálló a magyar művészetben. Hosszan sorolhatnánk a magunk mögött hagyott évszázadból azon alkotók neveit, akiknek munkássága, a megkérdőjelezhetetlen értékteremtés ellenére, még a dokumentáció szintjén sem kapta meg a méltó szakmai elismerést. Magyarországon nincs olyan múzeumi-művészeti intézmény, amely a közelmúlt művészeti folyamatainak és jelenségeinek dokumentálására, feltárására és felmutatására vállalkozna, s ebből eredően hallatlan értékek lappanganak az ismeretlenségben, vagy vesznek el véglegesen. A művészet egyik legfontosabb hivatása és eszköze az emlékezés és az emlékeztetés, de ugyanígy igen nagy szerepet játszó eleme a feledés, a feledtetés aktusa is. Tehát, ahogy létezik, és magas fokon működtetett a történetiségéből eredeztetetten emlékező funkciókat szolgáló művészettörténet, úgy immár elkerülhetetlen a felejtés művészettörténetének kidolgozása is: azon teljesítmények és történések számbavétele, amelyek jelentőségük és értékeik ellenére méltatlanul mellőzöttek, amelyek a művészeti fórumoktól, a művészettörténet intézményeitől elzártak, az ismeretlenség és a feledés szféráiba száműzöttek. Mert csak e két, az emlékező és a feledő, az emlékeztető