Szabó Zoltán [antikvár]

Részlet: A gyermek- és ifjúkor Szabó Zoltán Angyalföldön született 1929. február 5-én. Édesapja, Szabó János (1893-1979) cipész Duna-földvárról, édesanyja Molnár Margit (1907-1983), gyári munkás Kőrösladányról származott.1 Angyalföldön töltötte Szabó Zoltán gyermekkorát és ifjúságát, de ha még pontosabban szeretnénk meghatározni felnövekedésének helyszínét, akkor az 1909-1912 között épült Palotai úti kislakásos telepet, a Tripoliszt kell megadnunk. Ahol jobbára az angyalföldi gyári munkások éltek, szoba-konyhás, komfort nélküli lakásokban. A virágos előkertek tenyérnyi zöldje, a ház előtti kispaddal a bennlakók számára vidékies, szinte kertvárosi életet biztosított.2 Szabó Zoltán a Tomori utcai általános iskolába járt, ahol Rajkai György néptanító fedezte fel rajzkészségét. Szeretett tanára többször magával vitte a fonyódligeti levente-táborba, ahol a nyaralás mellett a konyhán segédkezett. A hétgyermekes család megélhetésének biztosítása érdekében a nagyobb gyerekek alkalmi munkát végeztek.3 1947-ben súlyosan megbetegedett, kórházi ápolásra szorult. Felépülését követően dekorátori állást vállalt az Újpesti Gyapjúszövő Gyárban. Ekkoriban ismerkedett meg a szintén angyalföldi Mohácsi Ferenc festőművésszel, aki szívesen korrigálta rajzait. Még ugyanebben az évben jelentkezett a Dési Huber István Képzőművészeti Körbe, ahol Gráber Margit festőművész volt a mestere. 1950-ben Gráber Margit biztatására felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára. A szakérettségit követően, 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt. „Mind a három Mesteremnek köszönhetem, hogy az lettem, aki ma vagyok" - írja memoárjában, majd hálával idézi fel hogyan került Fónyi Gézához - „Gráber Margit mondta neki, hogy foglalkozzon velem, tehetséges vagyok, de eléggé nyugtalan természetű. Vigyázzon rám, hamar felrobbanok, ha bántanak. Ez igaz volt, mert ha nem ment a munka úgy ahogy szerettem volna, összetörtem az állványt." Több emléket őriz fiatalkori felindulásairól, a szó nélkül nem hagyott, soha el nem viselt igazságtalanságokról. A „Szabd" művésznevet Barcsay mestertől kapta. „Életem legboldogabb napja volt, amikor a diplomamunkám festése közben Domanovszky Endre kíséretében meglátogatott a párizsi Julián Akadémia itt tartózkodó igazgatója és azt mondta a Mesternek: 5