Propaganda az I. világháborúban [antikvár]

ifj. Bertényi Iván I Az 1. világháborús magyarországi propaganda néhány jellegzetességéről A propaganda szó, túl a 20. század totális diktatúráin és annak tapasztalatain, legtöbbünkben negatív hatást kelt. Számunkra a propaganda a „hatalom" valamilyen „manipulációja", amellyel a „népet", a tömeget saját céljainak érdekében valamire ravasz módszerekkel kívánja rávenni. A propaganda „népbutítás", olyan szervezett cselszövés, ahol a hatalom birtokosai és gátlástalan kiszolgálói a többséget olyan dolgokra kényszerítik rá, ami alapvetően ellentétes saját érdekeikkel, ám éppen a propaganda révén elhomályosodik látásuk, és nem veszik észre, hogy amit tesznek, nem áll érdekükben. Azok a csekély számú tisztán látók pedig, akik átlátnak a hatalom mesterkedésein, mégsem tehetnek semmit, mert a hatalom keményebb eszközöktől sem visszariadva elhallgattatja a kritikus hangokat. Ezért azután mindenki kénytelen, legalábbis passzívan, tűrni ezeket a propaganda-fogásokat, és némán és kényszerűen együttműködni. Azok is aktív résztvevői lesznek például a „Szabad Nép-félóráknak", akik pontosan tudják, hogy ez mennyire hazug, káros és össztársadalmi mértékben is negatív tevékenység. A retorzióktól való félelem teszi tehát igazán hatékonnyá a propagandát, mert ez hallgattatja el az ellenvéleményen lévőket. A kényszerű némaság vagy a félelem szülte együttműködés pedig még azt sem teszi lehetővé, hogy kiderüljön, mennyien is maradtak belsőleg immúnisak a propaganda hazugságaival szemben. Akár az is elképzelhető lenne tehát, hogy a társadalom többsége elutasítaná a propaganda hazugságait, ha nem félne a hatalom erőszakos megtorlásától. A propaganda sikere így nem is annak színvonalából következik, hanem abból, hogy a hatalomról feltételezik a legszélsőségesebb erőszakos megtorló akciókat is az ellenállókkal szemben. Egy ilyen modellben tehát a propaganda csak a terroruralom kulturális felszíne, ami legfeljebb a nyílt erőszak elfedésére szolgál, de jelentősége igazából másodlagos. Felmerül azonban a kérdés, hogy az első világháború korának Magyarországát tekinthetjük-e egy ennyire totális és az együttműködést megtagadókkal szemben akár a terrortól sem visszariadó hatalmi struktúrának. A dualista be-