Örök übü [antikvár]

Részlet: Forgács Éva KOVÁTS ALBERT PRECÍZ SZÜRREALIZMUSA (1982) Amikor Kováts Albert mintegy húsz évvel ezelőtt feltűnt képeivel, nyomatékosan hangsúlyozta kötődését a magyar szürrealista festői hagyomány Vajda Lajos képviselte örökségéhez. Nemcsak Vajda jellegzetes, érzékeny vonalvezetését, de formáit, sőt motívumait is felidézte. Nem epigonizmus volt ez, hanem tisztelgés és odaadó tanulmányozása választott mesterének. Ezeken a képein Kováts — jóval megelőzve a művészettörténeti irodalmat és a kritikát — Vajda elevenségét és érvényességét is demonstrálta,- azt, hogy létezik egy szinte érintetlen örökség a magyar képzőművészetben, amelyből meríteni lehet. Vajda Lajos és közvetlen művészi utódja, Bálint Endre olyan fajta szürrealizmust hoztak létre a magyar festészetben, amely alapvető jegyeiben rokon a francia szürrealista művészettel — motívumaiban és utalásrendszerében azonban jellegzetesen magyar. Ez azt jelenti, hogy művészetük alapvetően éppúgy a pszichikai realitást fogadja el kiindulópontul, mint a klasszikus szürrealista képzőművészet, éppúgy az álmok és fantáziák, a belső tájak birodalmában jár, mint amaz,- ugyanakkor nélkülözi a felszabadult könnyedséget, a játékos és szemtelenül polgárpukkasztó hangot, amely a francia szürrealisták sajátja. Szorongásos víziók, történelmi és nemzeti kataklizmák, súlyos emblémává vált folklorisztikus motívumok teszik sűrűvé a képek atmoszféráját. Míg a nyugat-európai szürrealistáknak sikerült a magasabb légköri rétegek ritka levegőjébe felemelkedniük és ott szabadon, kedvükre játszaniuk, addig a kelet-európai szürrealizmust inkább a magasabb légköri nyomás, a szinte fojtogatón sűrű közeg jellemzi. Ez természetesen nemcsak a festmények, hanem a szürrealizmus jellegzetes műfajai; a kollázs és a montázs esetében is így van. Kováts Albert legújabb művei, a Helikon Galériában (1982) októberben bemutatott kollázsai mutatják, hogy ezúttal is következetesen kitart a vajdai örökség mellett, még akkor is, ha időközben saját hangját is megtalálta. Kováts kollázsaiból rend, már-már pedantéria árad, ha néhány lépés távolságból nézünk rájuk. De már egy kissé közelebbről megérezzük e nagy gonddal megteremtett rendnek a különös karakterét; mint egy Eliot-versből, úgy csapja meg a nézőt egyszerre a hivatalnok fegyelmezettsége és egy kobold démonisága. A képi elemek a kereten belül