Officium Divinum [antikvár]

A magyar katholikus hívők legkedvesebb imádságos könyvét negyedszer bocsátjuk útjára. Céljáról most is ugyanazt mondhatjuk, mint az előző kiadás előszava. Az ősegyházban a nyilvános istentiszteleten (liturgián) a hívek együtt imádkoztak, illetve együtt énekeltek a karral és a szentmiseáldozatot bemutató pappal. Ennek bizonysága az is, hogy a miseimádságok mind többes számban vannak (könyörögjünk; add Uram, nekünk a te malasztodat stb.). Az ájtatos hívek ma is szeretik imáikat egyesíteni az Egyház könyörgéseivel és ép ezért különösen kedvelik az olyan imádságoskönyveket, melyekben az Egyház liturgikus imái anyanyelven is feltalálhatók. És joggal. Mert az Egyház liturgikus imádságai a Szentírás után az imádkozó lélek legfölségesebb alkotásai, melyek a Szentlélek sugallata mellett szentek, vértanuk, pápák, püspökök szívéből feltörő fohászokból szövődtek századokon át. Az Egyház liturgikus imádságai örökszépek: minden kor, minden nép, minden lélek izlésének, áhítatának, lelki szükségletének megfelelők. Mindezen imádságokból az ősegyház rendíthetetlen hite, jámborsága, ihlete, reménye és vigasza sugárzik felénk. Az Egyház szigorúan ragaszkodik a liturgia latin nyelvéhez és erre sok oka van. Legfőbb oka mindenesetre az, hogy a már változásoknak alá nem eső holtnyelv legbiztosabb őre a változhatatlan hitnek, másrészt az Egyház egyetemességének legkifejezőbb záloga.