Miles gloriosus [antikvár]

BEVEZETÉS AGÖRÖG ÚJ-KOMÉDIA A római fabula palliata legnevesebb művelőinek, Plautusnak és Teren-tiusnak a darabjai nem önálló alkotások, hanem a 3. és 2. század fordulóján a hellénisztikus kultúrával megismerkedő Rómába átkerült görög új-komédia átdolgozásai. A római komédia nem érthető meg görög előzményeinek megismerése nélkül, másrészt nagy tévedés lenne, ha a fabula paU liatáhaxí semmi mást nem látnánk, mint a görög véa xco/imöía szolgai adaptációját. Az itáliai környezet, a még irodalom előtti kor római próbálkozásai, a Szicíliából és Dél-Itáliából több szűrőn át Latiumba eljutó görög drámai kezdeményezések hatása mind hozzájárult ahhoz, hogy a világirodalomban oly hosszú utóéletű római komédia több is, de kevesebb is lett, mint az Athénből itáliai földre plántált társadalmi dráma. Az új-komédia írói Athén legviharosabb századában éltek. A makedón hódítás nyomán a város elvesztette szabadságát, de Nagy Sándor hadjáratai a világ új tájait ismertették meg a görögökkel, az addig polisukra összpontosított figyelmüket szélesebbre tárta, a patriotizmus helyére a kozmopolita szemlélet lépett. A társadalmi fejlődésnek új szakasza kezdődött: a rabszolgatartó alap megmaradt, de a félszabad termelők munkája még nagyobb jelentőségre tett szert a mezőgazdaságban és az iparban. A hellénisztikus korszakban a politikai berendezkedés szempontjából a görög városállamok a klasszikus polis és az ókori keleti monarchia vonásait egyesítik magukban, s ez a kettősség megmutatkozik a hellén és keleti kultúrák és vallások szintézisében is. A háborúk, kormányváltozások, a szerencse kiszámíthatatlan fordulatai, családok szétszakadása, egykor szabad emberek szolgasorba süllyedése mindennapos jelenségek voltak. Régi vita, hogy az új műfaj, az új-komédia tükrözi-e a nagy változásokat, igaza volt-e a byzantioni Aristophanésnek, a nagy alexandriai filológusnak, amikor Menandrosról csodálattal emlé-