Bővebb ismertető
idiael sollte Tulagi nidit als Niggerjäger an Bord der Eugénie verlassen. Alle fünf Wodien einmal lief der Dampfer Makambo, auf der Fahrt von Neuguinea und dem Archipel
____.nadhi Australien, denHafen von Tulagi
an. Und als Kapitän Kellar sieh eines Abends verspätet hatte, vergaß er Michael an Land. Das hätte nun an und für sich nidit soviel bedeutet, denn um Mitternadit kam Kapitän Kellar wieder und kletterte selbst das Steilufer zum Bungalow des Kommissars hinauf, während die Schiffsbesatzung vergebens die Umgebung und die Kanuhäuser durdisucJite. Michael war jedocii eine Stunde vorher durdi eine Steuerbordstückpforte an Bord gekommen, gerade als die Makambo die Anker lichtete, während Kapitän Kellar über die Laufplanke an Land ging. Das kam daher, daß Michael die Welt nodi nicht kannte, und daß er erwartete, Jerry an Bord dieses Schiffes zu treffen, da er ihn zuletzt an Bord eines Sdiiffes gesehen hatte, und es kam audi daher, daß er einen Freund gefunden hatte.
Dag Daughtry war Steward auf der Makambo, und er hätte es besser gewußt und hätte auch besser gehandelt, wäre er nicJit von seinem eigenen besonderen Rufe erfüllt gewesen. Mit einem lebensfrohen, aber schwadien Charakter geboren, hatte er nämlich den Ruf erlangt, in den letzten zwanzig Jahren ni dits ge-sdieut zu haben, weder seine tägliche Arbeit nocii seine tägliciien seciis Liter Flasdienbier, und das nicht einmal, wie er stolz behauptete, auf den deutsdien Inseln, wo jede Flasche Bier ein halbes Gramm Chininlösung als Gegengift gegen die Malaria enthielt. Der Kapitän der Makambo, wie vor ihm die Kapitäne der Moresby, der Masena, der Sir Edward Grace und verschiedener anderer, auf ebenso merkwürdige Namen getaufter Dampfer der Burns Philp Company, pflegte ihn den Passagieren mit Stolz als einen in den
Jack London (John Griffith Chaney), (San Francisco, Kalifornia, 1876. január 12. – Glenn Ellen, Kalifornia, 1916. november 22.) amerikai író, elbeszélő.
Jack London az egyik első világirodalmi rangú amerikai író, népszerűsége mind a mai napig töretlen. Az emberi társadalom megreformálásáért küzdött, legkedvesebb szereplői vakmerő kalandorok, „éneklő” és „beszélő” kutyák, legkedvesebb színterei az erdő és a tenger voltak.
Apja vándor asztrológus volt, annak törvénytelen gyerekeként jött a világra. Röviddel születése után anyja feleségül ment John Londonhoz. Gyermekévei mély nyomorban, kemény munkával és szenvedélyes olvasással teltek.Már 13 évesen napi 12-18 órát dolgozott a konzervgyárban, s gyakorlatilag ő tartotta el családját. Menekülést keresve ebből a robotéletmódból, régi dajkájától, Virginia Prentiss-től kért kölcsön, s a kölcsönpénzből bárkát vett, amivel osztrigakalóznak csapott fel. Igencsak veszélyes életmód volt ez, ugyanis az osztrigaőrök nemegyszer a kalózok után lőttek. Ebből a korszakból kezdődött ismerkedése „John Barleycornnal” (avagy az alkohollal), ahogy azt az Alkoholmámorban (korábban magyarul Sárga Sátán címmel jelent meg, az eredeti angol cím John Barleycorn) című művében olvashatjuk.
1893-ban elszegődött egy fókavadász hajóra, amely egész Japánig elment, s itt 17 évesen kiverekedte, hogy egyenrangúnak tekintsék a többi matrózzal.
Miután visszatért Amerikába, alkalmi munkákkal próbálkozott, például szenet talicskázott egy vasútállomáson, de megunta, majd felcsapott hobónak Kelly hadseregében, s csavargásért 30 napig börtönbe is került. Kalandjait az Országúton című regényében örökíti meg.
Majd visszatért Oaklandbe, ahol lázas tanulásba kezdett, mint azt önéletrajzi regényében, a Martin Edenben olvashatjuk. Napi 19 órát tanult, alig evett és keveset aludt, végül sikeresen leérettségizett, fél évet járt egyetemre is, majd anyagi okok miatt elszegődött mosodai munkásnak, ahol ő is elkapta az aranylázt, és Klondike-ba utazott sógora, James Shepard társaságában. Aranyat nem talált, de itt szerzett tapasztalatai alapján írta meg későbbi világhírű műveit. Ezért nagy árat fizetett, skorbut alakult ki nála, ami miatt négy fogát elveszítette, s valószínűleg későbbi betegségei is részben innen eredtek. Sokat utazott, volt haditudósító is az orosz–japán fronton.
A tőle megszokott elszántsággal próbált meg írni és publikálni, s kezdett felívelni írói karriere, majd rendeződni anyagilag is az élete.1900. április 7-én elvette Bessie Maddernt, nem szerelemből, hanem egyfajta ragaszkodásból, s mert meg volt győződve róla, hogy életerős gyerekeik lesznek. Két gyerekük született, Joan es Bessie. 1903-ban értesítette Bessie-t, hogy elhagyja, 1904-ben törvényesen is elváltak. 1905-ben elvette Charmian Kittredge-t.
Élete vége fele újra gazdasági válságba jutott, a farmja csődbe ment, alkoholizmusa és vesebetegségei legyengítették, míg végül morfiumtúladagolásban halt meg 1916. november 22-én.
A The Son of the Wolf (1900, magyarul Északi Odüsszeia címen jelent meg 1975-ben) című novelláskötete volt az, amely óriási sikert és világhírnevet szerzett neki. Mintegy ötven könyvet írt, amelyek hamar megjelentek más nyelveken is.