Magyar verskoszorú [antikvár]

Aki költeményeket fordít, meglehetősen hálátlan dologba fog. Művével senki sincs igazán megelégedve, önmaga a legkevésbé. Ha jó az átültetés, a dicsőség természetesen az eredeti költőt illeti. Ha nem annyira jó, szintén magától értetődően, az elmarasztalás a fordítóra hullik. Munkájának gyümölcse semmiképpen nem az, amit megálmodott. Aki magyar, nyilván eredetiben tudja olvasni a verset, aki pedig nem, az nem különösebben rajong az átültetett költeményekért, legyen az rímes vers, vagy próza. Ha már erről esik szó, mi akkor ennek az antológiának célja és értelme? Be kell vallanom, miközben a fordításokat készítettem, a magyar olvasó járt inkább az eszemben, nem az angol.