Magyar népdalok énekhangra zongorakisérettel [antikvár]

Népdalok kiadásának kétféle a célja, kétféle a módja. Egyik cél, hogy minden, a néptől került dal együtt legyen, itt a teljesség nézőpontja uralkodik, a dalok kisebb vagy nagyobb értéke nem határoz. Aféle "népdalok nagy szótára" az ilyen. Legjobb, ha szótárszerű az elrendezése is, mint például az Ilmari Krohn szerkesztésében megjelenő finn népdalgyüjteményé. (Soumen Kansan Sävelmiä. 1906-ig négy füzet.) A dalok egy szólamra, hitelesen, gondosan leírva, valamennyi változat föltüntetésével jutnak nyilvánosságra. Csak ilyen gyüjtemény lehet alapja mindennemü, a népdalra vonatkozó vizsgálódásnak. A másik cél, hogy a nagy közönség megismerje és megkedvelje a népdalt. Erre nem alkalmas a "nagy szótár", mert remek és gyenge vegyesen van benne. Válogatni kell a javából és valamilyen zenei földolgozással közelebb vinni a közönség izléséhez. Kell rá a ruha, ha már behozzuk a mezőről a városba. De a városi öltözetben félszeg, szorongó. Ugy kell rá szabni a köntöst, hogy el ne akaszsza a lélekzetét. Akár énekkarra, akár zongorára dolgozzuk, a kiséret mindig csak az elvesztett mezőt és falut igyekezze pótolni. A dallamok hitelességében pedig a népszerű kiadás se maradjon el a teljes mögött. Természetes, hogy az elsőféle kiadás csak akkor válik lehetővé, mikor az anyag gyüjtése be van fejezve. Nálunk, ahol ez a munka alig hogy meg van kezdve, még jó ideig nem is gondolhatunk rá. A javát kiválogatni azonban már a gyüjtés kezdetétől fogva lehet. Ez a kiadás ilyen válogatott dalokból készült a nagy közönség számára; azzal pedig, hogy jövedelmét tisztán gyüjtésre fordítjuk, szolgálja az első célt is.