Közös műhely 1986 [antikvár]

Motívumok a Hajdúságról Évekkel korábban fogalmazódott meg művésztelepünk céljaként, hogy műhelymunkájával ennek az országrésznek sajátos természeti, tárgyi és emberi világára, a magyar valóság e jellegzetes darabjára irányítsa résztvevőinek, alkotóinak figyelmét. A táj civilizációs, néprajzi, népi, nemzeti karakterjegyei, motívumai így szerencsésen találkozhattak egy realista szemléletű, a szociális jelenségekre tradicionálisan érzékeny, etikai, szellemi - gondolkodásbeli hasonlóságon létrejött alkotóközösség munkásságával, tenniakarásával. A közösségteremtő célok, a ma társadalmának, természeti és tárgyi valóságának tanulmányozása, az élmények, érzések és gondolatok friss rögzítésének lehetősége - híveket szerzett a telepnek. A kolónia nyílt, alkotói légköre, a résztvevők művészeti - esztétikai kérdésekről vallott nézetei egyaránt bizonyítják a műhely fontosságát, művészetpolitikai jelentőségét. A telep az alföldi festészetet előzménynek, értéket teremtő és éltető hagyománynak, megújításra, újra gondolásra, továbbépítésre, gazdagításra váró művészeti törekvésnek tekintette, s tekinti ma is. A Hajdúság, a Hortobágy világa egy kicsit mindig egzotikumot jelent hazaiaknak és külföldieknek egyaránt. A szikkasztó szélben, a nap égető sugárzásában pilledő akácok, az óriás puszta végtelenje, a gazdag életet ringató hatalmas, megművelt táblák, az itt élő sajátos karakterű emberek már hosszú idő óta ihletői a művészetnek. A legjobb alkotásokban ennek a világnak mélységei, bonyolult emberi gazdagsága, különös természeti adottságai tárulnak fel. Medgyessy Ferenc szobraival, Káplár Miklós, Holló László és mások képeivel e táj jelen van a magyar kultúrában és ma is alkotásra sarkall, inspirál. A böszörményi műhely festői letéteményesei és megvalósítói annak a művészi feladatvállalásnak, amelynek lényege: olyan piktúrát teremteni, amely úgy él a múlt, a táj festészetének haladó örökségével, hogy közben korszerű, jellegzetes, sajátos, mai látásunkat tükröző művészetet hoz létre. Ezt a művészetet természetesen nem a táj határozza meg, hanem az a szellemi, művészi alapállás, melyben nagy szerepe van a témának, az itteni emberi, társadalmi miliőnek, a munka teremtette tárgyi és az általa formálódó természeti környezetnek. Mindannak, ami indíttatást ad az élmények képi megfogalmazásához, a hangulati, gondolati tartalmak megjelenítéséhez. A telepzáró kiállítások tanúsága szerint az itt született képek nem látványfestésről beszélnek. A művészek ugyan az adott valóságból, illetve annak élményéből indulnak ki, de ez a művészet törvényei szerint formálódik majd képpé, mely egyben biztosítja a tartalmi sokszínűséget, gazdagságot. A munkákban persze jól érzékelhető az a belső kapcsolat, amely tájat, embert, világot összeköt. Ez adja belső hitelességét. Tény, hogy a magyar valóság egy darabja, s ezzel együtt mai életérzésünk, emberségünk, szorongásunk, hitünk és bizakodásunk tevődik át - a motívumok megfelelő művészi átírásában és átlényegítésében - az itt vagy az itteni inspirációk nyomán született alkotásokba. Az alkotók számára a valóság tárgyai, jelenségei olyan lényegi tartalommal, jelentéssel bírnak, amelyek ténylegesen a kifejezendő érzés és gondolat hordozói. Melyek azok a motívumok, amelyek leggyakrabban megragadják a Böszörménybe érkező művészek figyelmét, s amelyek alkalmasnak tetszenek