Bővebb ismertető
Hosszú ideig makacsul élt a köztudatban, hogy városunk az utolsó másfél évszázadban alig adott említésre érdemeset a magyar művészet tornyosodó építményéhez. Az anyagi értékeket szorgalommal teremtő polgárság nem igen figyelt elvándorolt művészpalántáira. A hírnévre emelkedettek emlékezetében meg ködfolttá homályosult az elhagyott szülőföld képe. Csupán a hatvanas években, a 700 éves jubileumra készülődve történtek ösztönös, tétova kísérletek a foszladozó kötelékek megerősítésére. Egyszeriben kiderült, hogy jeles alkotók, sőt kiváló művészek sorát mondhatjuk-vallhatjuk magunkénak. Magasra ívelő pályák paraboláját kapcsolhatjuk vissza a provincializmus fátylát szaggató, új szellemarcát formáló nagyváros kultúrájába. Kovács Margit, Borsos Miklós elsőként visszhangzott a hívó szóra.
A kibővült múzeumi képtárban 1971-ben átfogó kiállításon mutatták be Kovács Margit munkáit. A szülőföld és a művész újbóli összeölelkezése hullatta el magvát egy állandó kiállítás létrejöttéhez. Két évvel később Kossuth-díjas kerámikusunk negyven munkáját, közte "számos egyedi figurát", ajándékozta a városnak. A tanács gyorsan döntött: az állandó kiállításnak a felújítás alatt levő Kreszta-házban kell helyet teremteni. "Egy csomó cserép vándorol majd a szép győri sufniba" - nyugtázta az érkező, biztató híreket az alkotó. Közben pedig elkészült utolsó nagy falikerámia-sorozata, a Győr történetét tíz domborműbe sűrítő alkotás. Az avatáson - az adyvárosi Móra iskolában - már mint a város díszpolgára vett részt.
1974-ben bezárult a kör. Szeptemberben megnyílt az állandó kiállítás. Kovács Margit egykor szerényen, csendben távozott, most hasonló szerényen, de boldogan végleg hazaérkezett. "Örülök, hogy a város ebbe a szépséges régi házba fogadta be cserepeimet és így nyomot hagytatok a szeretett falak között" - írja lelkesült levelében az első megnyitást követően. A művek tanúsága - és meleg hangú megnyilatkozásai - szerint, a város meg az ő lelkébe vésett életre szóló emléket, s táplálta töretlenül kibomló művészetét.