Klaviersonaten II. [antikvár]

ELŐSZÓ Beethoven kéziratainak tanulmányozása során szükségszerűen arra a felismerésre jutunk, hogy az általa rögzített kottakép egyszeri módon szolgálja a mű megértését, a vizuális megjelenési forma a tartalommal szoros egységben van. Ez a felismerés az újabb Urtext-kiadásokban a korábbi kiadásokkal szemben mindinkább érvényre jut. Jelen közreadásban engem is az eredeti lejegyzés tiszteletben tartása vezetett. Vonatkozik mindez a kottaszövegnek a vonalrendszerek között történő elosztására, amely a szem számára és érzékelteti a zenei történés hullámzását; a kottafejek fel- illetve lefelé való szárazásának érzékeny és gyakran nem a kiadói gyakorlathoz alkalmazkodó differenciálására; a gerendáknak az összetartozást hangsúlyozni kívánó rendeltetésére; a szünetek kiírásával való takarékosságra a szabadon kezelt polifónia szellemében, valamint az ívek beszédes, szuggesztív szerepére. A kéziratokból sajnálatos módon nem derül ki egyértelműen a staccato-jel-zések értelme. A kutatásnak mindmáig nem sikerült döntenie abban, hogy mikor van pont-, mikor ékstaccato-ról szó. Ezért a jelen kiadás más, újabb Urtext-kiadásokkal összhangban, az egyértelmű állásfoglalás lehetőségének hiányában minden staccatót egységesen ponttal jelöl. Problematikus Beethovennél, hogy a trillák indítása a főhangon vagy a felső váltóhangon legyen-e. Mindkét megoldásra bőven van példa a szonátákban, de számos a határeset is. Javaslataimat az ujjrendek tartalmazzák. A szonáták közreadásának egyik nehézsége abban áll, hogyan értékeljük a kézirat és az első kiadás között mutatkozó eltéréseket: szerzői korrektúráról, kiadói tévedésről, esetleg önkényességről volt-e szó. Fokozott nehézséget jelent, ha a kézirat elveszett. Vitatott kérdés például, hogy az Op. 106 Hammerklavier-szonáta első tételében a reprízt előkészítő 230—232. ütemekben ,,aisz" vagy ,,a" olvasandó-e. A konvencionálisabbnak tűnő ,,a" helyett a merészebb, egyszeribb, beethovenibbnek érzett ,,aisz" mellett döntöttem. Beethoven ujjrendjeit minden esetben kurzív szedéssel jeleztem. A közreadói hozzátételeket részben zárójellel, részben — ívek esetében — szaggatott vonallal különböztettem meg. Solymos Péter