Kartauziak [antikvár]

"Stat crux, dum volvitur orbis", vagyis: A világ forog, de áll a kereszt. A kartauziak jelmondata egyenesen jelöli meg az utat, amelyen mindannyiunknak haladnunk kell. Lehet, hogy ez az út nyílegyenesen halad, talán éles kanyarokat kell bevennünk, és vannak olyanok, akiknek úttalan utakon kell járniuk, mert a magányban már nincsen út. Nincs meghatározott mód, de van egy útjelző: a bátorság, amely alatt a bizalmat értik. Úttalan utakon járni a Szentlélek néma vezetése alatt - a Gondviselésbe vetett tökéletes bizalmat és ráhagyatkozást kíván meg ennek az útnak követőitől. Szent Brúnó elgondolása szerint félig remete, félig coenobita város ak artauziak rendje, melyben közös az akarat: Istent imádni a magányban. Napjainkban gyakran összekeverjük a fogalmakat, így az Egyházat is hajlamosak vagyunk pusztán emberbaráti egyesületté, szolgáltató intézménnyé degradálni, elfelejtve lényegét: az üdvösség jele és hatékony eszközeként magát Istent jeleníti meg a világban a szentségek, az imádság és az evangélium hirdetése által. Minden szolgálat ebből fakad és ennek a szükségszerű következménye. Az Isten szüntelen imádása ugyanis krisztusi parancs: "...szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni." (Lk 18,1) Ha elveszítjük érzékünket az imádság, az elmélkedés és a szemlélődés iránt, lelkileg kiüresedünk. Ha pedig elveszítjük a kapcsolatot Istennel, embertársainkkal szemben is érzéketlenné válunk. Örök szabály: aki nem halad, az visszaesik. "Foglalkozz Istennel, és hibáid el fognak tűnni" - szól a kartauziak életszabálya. A mai embernek újra meg kell tanulnia imádkozni. Imádkozni úgy, hogy nemcsak ő beszél, hanem Isten szavára is figyel. Imádkozni úgy, hogy nem pusztán kérjük, hanem hálaadó dicsőítéssel imádjuk a Szentháromságos egy Istent.