Iparterv 50+ [antikvár]

Fabényi Julia Iparterv 50+1: A jelenség természete Elhangzott Az Iparterv-jelenség nyomában című konferencia megnyitóján Lezártnak vélt történeteket újragondolni annyit jelent, hogy a történelmi távlat által rárakódott pátosz- és mítoszképződmények helyett a jelenségnek tartalmilag jelentősebb, talán racionálisabb, de legalábbis objektívebb látószöget lehet biztosítani, és ezen új aspektusban újabb értékeket lehet fekárni a mindenkori jelen számára. Az évfordulók előnye, hogy bizonyos eseményeket újra lehet gondolni, az időtávlatban az eseményt új szemszögből megközelíteni és a történetnek/eseménynek új tartalmat adni. Az Iparterv néven művészettörténeti eseményként és manifesztációként nyilvántartott két nagy kiállítás recepciós és szellemtörténeti feldolgozásához most érkezett el az idő, melyet a jelen kiállítás és a hozzátartozó konferencia bemutatott. A kiállítás azzal, hogy nem egy rekonstrukciós törekvés volt, sikeresen áthelyezte a hangsúlyt az egyéni utak folytonosságának bemutatására, és új kontextust teremtett a művészettörténeti szempontból robbanó erejű munkák számára. Ez látható az egyéni életutakon keresztül éppúgy, mint a jelenkori fiatal alkotók értelmezési koncepcióiban. Tehát itt egy olyan művészettörténeti jelentőségű eseményt vizsgálhatunk, amely mindeddig csakis a saját korszakában volt önálló jelenségként bemutatva. Ellentétben a korábbi megemlékező kiállításokkal, ahol gyakran a párhuzamos jelenségekkel összemosva beszéltek az Ipartervről, itt az egykori ipartervesek jelenkori munkái és a több generációval fiatalabb alkotók ipartervesekre vonatkozó reflexiói láthatók. Röviden az Iparterv saját korszakára gyakorolt jelentőségét talán így lehetne összefoglalni: 1968/69: a két Iparterv-kiállítás elindít egy folyamatot, amely egyrészt felszámolja az addigi kiállítási gyakorlatot, másrészt az addig a nagy nyilvánosság számára kevésbé ismert, de a hatvanas évek derekán már a nemzetközi színtéren is jelentkező művészeti tendenciák elértek egy olyan művészgenerációt a vasfüggönyön innen, akik értették az új művészeti stílusok lényegét, nyelvezetét, és sajátjukká téve önálló értékű munkákat tettek le. Ez robbanásszerűen csapott le a helyi művészeti folyamatokra: szembement a hivatalos irányzatokkal vagy - fel sem véve a kesztyűt - kikerüUe 2 azokat, autonóm akart és tudott lenni. Az önpozício-nálás határozott stratégiájához sikeresen adaptálódott a nemzetközi színtér aktuális jelensége. 1988/89: a Fészek klubban rekonstruálják a két Iparterv-kiállítást, a kiállítás üzenetértéke nagyon erős: mintegy reflexió vagy ráhangolódás a közelgő rendszerváltásra. 1992: a Magyar Nemzeti Galériában Hatvanas évek -Új törekvések a magyar képzőművészetben, 1991. Az első átfogó kísérlet arra nézve, hogy a kortárs képzőművészet mely irányvonalai válhattak a magyar művészet kánonformálóivá. A neoavantgárd generáció jelentős képviselői köré szervezett párhuzamos, illetve kísérő tendenciák bemutatása miatt az Iparterv művészeinek kizárólagossága nem jelent meg a szükséges hangsúly-lyal a kiállításon. 1998: a Szombathelyi Képtár A neoavantgárd első generációja című kiállítása sokkal szigorúbban kezelte a neoavantgárd fogalmát, és a Magyar Nemzeti Galéria kiállításával ellentétben középpontba helyezte a konceptuális és environmentális művek bemutatását. Napjainkra az intézményi keretek egyre szigorúbbak lettek, és a minőség/egyediség központú szemlélet a kiállítási gyakorlatról a gyűjteményezési feladatra helyezte át a hangsúlyt. Időszaki és nem állandó kiállítások keretében történt a kanonizációja az egykor elhallgatott, később felhígukan értelmezett, majd ismételten háttérbe szorított művészetnek. 2019: az évforduló kapcsán nagyon helyesen ismételten az Iparterv és nem a teljes neoavantgárd értelmezése került a középpontba. Az itt látható kiállítás szerkezetét illetően módszertanilag is fontos újítást valósított meg, egyfajta tárgyilagos lekövetését biztosítva az Iparterv-jelenség művészeti továbbélésének. (Az akkori Iparterv-stratégiából egy momentum ismétlődött: a résztvevők maguk, zsűrimentesen hozhatták be műveiket, kurátori szemlélettől és minőségi diktátumtól függetlenül. Ez akkor a hivatalos kontroll megkerülését és egyben szinte a jelenség kriminalizálását jelentette. Ma a kurátori munkával való szembemenést, illetve a minőségi kontroll kikapcsolásának a lehetőségét rejti magában. Az idők változnak!)