Hommage a Bartók [antikvár]

Korszakalkotó művészek különös szigorral tekintenek utókorukra: utánuk már nem lehet a régi módon alkotni, műveik fényében megváltozik a művészet lehetőségeiről alkotott véleményünk, átalakul a világ, melyben élünk. De amilyen mértékben forradalmasítják saját művészeti águkat, ugyanolyan szigorral tiltják meg produkciójuk utánzását, az epigonizmust, tálentumuk aprópénzre váltását. A korszakalkotók eme szigorát Bartók Béla tartásának példamutató erejével egészítette ki: ő nemcsak a zeneművészetet forradalmasította, hanem új mércét állított fel a modern művész küldetését, morális értékrendjét illetően. Ezzel vívta ki szellemi hatásának egyetemességét, szinte minden művészeti ágra gyakorolt megtermékenyítő befolyását. Miben áll a Bartók-i tartás és mű modellszerűsége? Először is: neki sikerült, talán a XX. században elsőként kitörnie a modern művészet átokként kísérő magányából. Nem betű szerinti értelemben - szellemileg, alkotásai felszabadító világképében. Az eltűnőben lévő közösségiség maradványaihoz, a paraszti muzsikához fordulva találta meg azt a tápláló forrást, melyből merítve újra lehet teremteni a művész és közösség egymásratalálásának új lehetőségeit. Kora külső magányra, sőt önkéntes száműzetésre ítélte, de Bartók nemcsak hitt a művészet közösségteremtő küldetésében, hanem egyre tisztábban szólaltatta meg a világát kisajátító, felszabaduló, társra találó emberiség vágyait, a közösségben oldódni képes művek hangját.