Hézső Ferenc [antikvár]

Részlet a könyvből: Sok mindent el lehet mondani Hódmezővásárhelyről, csak azt nem, hogy "festői" - mármint a szónak általánosan elfogadott (akár reneszánsz, romantikus vagy akárcsak eklektikus) értelmében. A vásárhelyi táj nem "látványos", nem tagolt, kontrasztos, mozgalmas, és intim, zárt részletei is alig vannak. Ám a magyar Alföld szépségének épp ettől a "klasszikus" (és az említett eklekticizmusban végképp lejáratott) eszménytől eltérő volta kínálta festőinknek az újat, éspedig először nem is Vásárhelyt, hanem Szolnokon. Itt fedezte fel egy jó szemű osztrák festő, Pettenkofen, már a Szabadságharc idején a Tiszatáj sajátos szépségét és népéletét. Az ő működése nyomán bontakozott ki a szolnoki festőiskola. A szolnokiak művészete azonban többé-kevésbé banális népiességgé, megcsodálni való látványossággá csekélyesedett, s az igazán új, lényegi szépség fölfedezése - az óriási sík és a hatalmas horizont, a termőföld s ég egysége és kontrasztja, megbontva néhány fával, tanyával, fellegekkel, egy-egy, a monumentális távlatba szinte belevesző emberalakkal - e század elejéig váratott magára.