Grabner József [antikvár]

Grabner József albuma elé Grabner József művészete sajátos és elragadó színfolttal gazdagította Sopron mai festészetét. Munkáiban városunk nagy múltra visszatekintő akvarell-piktúrája talált méltó folytatásra. Mestereitől, Horváth Józseftől és Mühl Aladártól tanulta meg a színkeverés és az ecsetkezelés bravúros, olykor már-már boszorkányosan ügyes fortélyait, de látásmódját, képalkotó tehetségét valahol eredendőleg is magában kellett hordoznia. Rátalálva egyéni mondanivalójára és kifejezési formáira, önálló képi világot teremtett. így lett mára maga is jelentős mestere annak a tüneményes „látványfestészetaek", amely az elfutó pillanatban mindig az örök érvényűt keresi. Grabner a várost és a városkörnyéket festi a lassan változó évszakok és a gyorsan elfutó napszakok tünékeny fény- és színvilágában. Bebarangoltatja velünk Sopront, a hegy- és dombkoszorúzta gyönyörű vidéket, az évszakok ösvényein a magunk gyönyörűségére, de szívében azzal a titkos reménnyel, hogy séta közben olyan rejtett szépséget is megmutathat nekünk, amit talán láttunk már, de mégsem vettünk észre. Fekete-fehér télben, zöld-arany tavaszban, „fény az ég, fény a fold" nyárban, sárguló, bama-rőt őszben járjuk a várost és a tájat - Grabner szülőföldjét-, s bármerre is kalauzoljon, biztosak lehetünk benne, valami váratlanul új, kedves látaivalóra hívja fel figyelmünket. Elgyönyörködünk a belváros patinás pompájában, a peremváros zegzugos utcáiban, az Ikva-part párafátyolos füzeiben, Bánfalva parasztházainak puritán szépségében. Megállásra késztet a kies balfi völgy panorámája, eltűnődve keressük arcunkat a Tómalom tükrében S milyen fontos a napóra állása! Szikrázó fényű reggelek, sugaras délelőttök, ámyéknövelő délutánok és opálos alkonyok elfutó pülanataiban látjuk felvillanni a folyton tovatűnő, de folj^on keresni érdemes Szépet. Közben pedig észrevétlenül mellénk szegődik valami dallam, valami fényből szőtt zene, és úgy érezzük, mintha Vivaldi Négy évszakának muzsikája ringataá lépteinket. - Mert színe van a hangnak - és dallama a színnek Grabner képein legyen az városkép vagy tájkép egyre gyakrabban tűnik fel az ember alakja. Nem mint üres formaelem, nem mint a kompozícióhoz éppen kapóra jött ámyfolt vagy színfolt. Akkor jelenik meg, mikor hiányza-na, ha nem volna ott Grabner nem csak a várost és a tájat szereti, ahol született, s amelyhez ősei révén eltéphetetlen szálakkal kötődik, hanem szereti a tájon élő, szenvedő és boldogulni akaró embert is. Összetetten, az ámyék és a fény eg3mtt-szik-rázásában ábrázolja az életet. Nem az örökké kisütő, olcsó napsugarat keresi, ám ha fest, mindig a Fény és az életöröm igénye él a szívében. És van is hozzá tehetsége, hogy hitető erővel fesse meg a maga békés derűre áhítozó képi világát. Becsüljük meg mai vüágunkban ezt a törekvést, és fogadjuk reménykedő szívvel képeinek bizakodó üzenetét. Sarkady Sándor