Gettysburg [antikvár]

BEVEZETÉS Sámuel Fiske százados, a 14. connecticuti gyalogezred tisztje, aki aktív katonaként szolgált, és emellett egy New England-i lapot is tudósított az eseményekről, egy pennsylvaniai dombtetőn letelepedett egy tölgyfa árnyékába, és felkészült rá, hogy „íráskészsége mozgósításával" megkíséreljen tudósítani a harcokról, amelyek kirobbanását bármelyik pillanatban várhatónak tartotta. 1863. július 2. délutánja volt. Az ellenség - írta Fiske - „pimaszul öntelt, és úgy véli, legyőzhet minket nagyjából a miénkkel egyenlő létszámmal. Reméljük, meg fog maradni ebbéli hitében, és vállalja ezen a helyen a végső és döntő csatát ". Mindössze egy nappal korábban a Konföderáció csapatainak nagyjából egy mérföldre (1,6 kilométerre) nyugatra fekvő táboraiban egy külföldi látogató, Arthur J. L. Fremantle, Őfelsége Coldstream Gárdagyalogezredének alezredese ugyanilyen általános elbizakodottságot tapasztalt a lázadók hadseregében. Fremantle azt jegyezte fel a naplójában, hogy „a hadseregben uralkodó közhangulat alapja a mélységes megvetés az ellenség iránt, amelyet ez idáig állandóan megvertek". Ami a gettysburgi csata három napján, 1863. július 1-től 3-ig történt, bizonyos mértékig ennek az általános elbizakodottságnak volt a következménye. Annyi persze bizonyos, hogy Róbert E. Lee és az Észak-virginiai Hadsereg jó okkal nézte le a jenkiket. Az előző év decemberében Fredericksburgnél könnyen legyőzték, két hónappal ezelőtt Chancellorsville-nél pedig ismét megverték őket — ez alkalommal kevésbé könnyen, de sokkal kedvezőtlenebb körülmények között. Lee tábornok azzal a magabiztos várakozással vonult be Pennsylvaniába, hogy a harmadik csatát is meg fogja nyerni - ez alkalommal azonban az ellenség területének belsejében és abban a tudatban, hogy a korábbiaknál döntőbb jelentőségű eredményt vívhat ki. Az 1863. év nyarának elején a Konföderációnak igen nagy szüksége volt egy ilyen győzelemre. Vicksburg ostrom alatt állt, és szinte kizárt volt, hogy még felmenthetik, ez pedig a Konföderáció teljes hadászati helyzetét veszélyeztette a nyugati hadszíntéren. Amikor Lee megszerezte Richmond hozzájárulását a pennsylvaniai offenzívához, egyáltalán nem számított rá, hogy ezzel változtathat Vicksburg helyzetén. Inkább azt remélte, hogy egy keleten aratott győzelemmel ellensúlyozhat-