Bővebb ismertető
Nádler István a kortárs magyar festészet egyik élő klasszikusa, a hatvanas évek közepén indult neoavantgárd művészeti mozgalom egyik alapítója. A hetvenes évek elején geometrizáló hard edge stílusban alkotott, majd a következő évtizedben teljesen új alkotói módszert alakított ki: zenei hatásokra egy felszabadultabb, heterogén formavilágot épített fel. Figyelme a kilencvenes években a keleti filozófiák felé fordult, festményei tibeti szertartászenére és japán tradicionális dobzenére készültek.
Nádler István 2001-ben a Műcsarnokban rendezett nagyszabású egyéni tárlatot, melynek katalógusában a múltra visszatekintve mutatta be művészetét. Alkotói pályáján az azóta eltelt években is konzekvensen haladt tovább. A mostani kiállítás a 2001 óta eltelt, az életművön belül is igen jelentős időszak - radikális fordulatoktól sem mentes - művészi fejlődését, formai újításait mutatja be. A tárlat két 2001-ben készült művel indul, valamint egy 1970-ben keletkezett, a függőleges irányt hangsúlyozó művel (Oszlopok, 1970, tempera, vászon, 180x130 cm), mely utalás Nádlernek a maihoz hasonlóan színes, mozgalmas korszakára.