Édes palacsinta [antikvár]

1. A Doraharu nevet viselő üzlet dorajakit árult. Szentaró egész nap avaslapja felé fordult, és palacsintákat sütött az édességhez. Az üzlet a Cseresznye utcában állt a város elhanyagolt részén, ott, ahol szembetűnőbbek voltak a lehúzott redőnyü boltok, mint a kétoldalt ültetett cseresznyefák. Ezen a napon azonban, talán a virágzó fák vonzereje miatt, több vevő jött-ment, mint általában. Szentaró megpillantott egy idős nőt, aki az út mellett álldogált, de rögtön visszafordult az edényéhez, amiben a tésztát keverte. A bolt előtt is állt egy cseresznyefa. Kinyílt virágai aprócska felhővé álltak össze. Bizonyára a virágokat nézi, gondolta Szentaró, de amikor megint felnézett a munkából, a fehér kalapos nő még mindig ott volt, és mintha nem a virágokat, hanem őt nézte volna. Szentaró önkéntelenül is biccentett. A nő mereven elmosolyodott, és közelebb lépett. Szentaró felismerte. A nő néhány nappal korábban már járt az üzletében. - Ez itt - emelte fel a nő a kezét, és karomszerűen behajlott ujjaival az ablakra ragasztott Felvétel feliratra mutatott. - A kor valóban nem akadály?