Café?! Változatok és változások [antikvár]

Részlet a könyvből: Zeke Gyula: 'Annak az árából már kávéházat lehetne nyitni...!" Egy kiállítás képei elé Amikor a - kávéházakban élő Nagy Lajos múlhatatlan regényét megidéző - "Budapest Nagykávéház" című kiállítás 2001. november 25-én az Ernst Múzeumban megnyitotta kapuit a delejes tárgy múltjára szomjazó és jelenét áhítozó közönség előtt, ámulva álltunk és néztük egészen 2002. január 6-ig a Saly Noémi és Gönczi Ambrus kurátorok által összeállított, páratlanul gazdag anyagot. Álltunk és sétáltunk teremről teremre a falak és a vitrinek előtt, gyönyörködtünk, és tudtuk, hogy ezek a fény- és mozgóképek, ezek a csészék és asztalok, az a szepárészófa és azok a hangok így soha többé nem fognak összeállni, s miközben előre szomorkodtunk efölött, kissé tanácstalanok is voltunk, vajon mikor és milyen megközelítésben rendezhetünk Budapesten ismét valami hasonló kiállítást. Mert elégedetten láttuk ugyan, hogy az elvtársak elképzelése kudarcba fulladt, és nem sikerült végképp eltörölniük a múltat, az is világos volt, hogy még egyszer így megidézni nem csupán gyakorlati okokból lesz lehetetlen, de nem is érdemes és nem is kívánatos. Az emlékezésnek is megvannak a maga stációi, s e személyes tapasztalásban igazát rendre bizonyító tétel mellőzhetetlen erővel tagolja a közösségi emlékezet útjait is. Tudtuk tehát, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a múltba belelépni, és nem is akartunk így tenni. Várakozó aggodalommal néztünk ugyanakkor a bizonytalan jövőbe, amelyről sejthettük, hogy szemérmetlen öregedésünkön túl is bőven tartogat kellemetlen meglepetéseket, nem tudhattuk azonban, hogy a fejleményei merre és mire fogják majd irányítani koffeinpárás tekintetünket.