Bővebb ismertető
IIVELÜNK TELJES A KÉPaEz az év is mozgalmasan telt galériánk számára, idén másodjára vettünk részt az Art and Antique Kiállítás és Vásáron a Millenáris Parkban, illetve szeptemberben megrendeztük első nagyszabású életmű kiállításunkat, Fenyő György (1904-1987) művészetéből. A tárlat több szempontból is mérföldkő volt számunkra, egyrészt mert a művész alkotásai, majdnem 100 év után először kerültek kiállításra, másrészt pedig mert egy művészeti album is készült hozzá, amely az első saját kiadás galériánk történetében. A kiállítás sikerességét nagyban köszönhetjük kollégáink szakmai munkájának és a Rejtett Remekművek gyűjtői kör támogatásának. Galériánk 2020-ban a harmadik téli árverését rendezi meg. Az aukción több, mint kétszáz tételre licitálhatnak az érdeklődők, melyek között 19-20. századi magyar festmények, kiemelkedő modern műalkotások, szobrok, Zsolnay kerámiák és majdnem 60 kortárs magyar mű is szerepel. Ahogy a világ vezető árverésein már évek óta természetes az online közvetítésű élő aukció, lassan hazánkban Is erősödik a digitális licitálás népszerűsége.Idei árverésünket zártkörű formában online közvetítéssel rendezzük meg. Az azt megelőző kiállításon december 1. és 14. között minden nap lehetőségük nyílik személyesen megtekinteni a katalógus tételeit galériánkban. Az aukció napján pedig több online közvetítő oldalon keresztül élőben vezetjük árverésünket, melyen online, telefonon és vételi megbízással is licitálhatnak. A sikeres árverés érdekében minden szolgáltatást megnövekedett kapacitással vállalunk. Fogadják szeretettel a Bodó Galéria és Aukciósház 3. Téli Árverésének anyagát és sikeres licitálást kívánunk!Bodó JánosgalériatulajdonosBodó Galéria és Aukciósház IKIÁLLÍTÁS I EXHIBITION: 2020. DECEMBER 1-14. HELYSZÍN I LOCATION: BODÓ GALÉRIA ÉS AUKCIÓSHÁZ AUKCIÓ I AUCTION: 2020. DECEMBER 15. 18:00