Benczúr [antikvár]

Minden kornak megvannak ajellegzetes arcai, jellemző vonásai, tekintetei, gesztusai, s azok az arcai is, melyekben a kornak mintegy összefoglalását láguk. Az arcok nemcsak a személyről, hanem a korról is beszélnek, amelyben az illető élt. Mennyivel kevesebbet tudnánk a refomiáció németjeiről Dürer arcképei nélkül! Másként beszélnénk a régi Hollandiáról, ha nem ismernénk Frans Hals, vagy Rembrandt müveit; s nii maradna a napóleoni időkről alkotott képünkből Dávid és Ingres portréi nélkül? A fejeken, a portrékban, az emberek arcában, önkifejezésük igényében vágyképek és realitás fejeződik ki. Amik vagyunk, s amik lenni szeretnénk. A nagy mesterek arcképei épp ezért sokszor többet mondanak el korukról, mint a történelemkönyvek lapjai. A magyar 19. századnak is megvannak az arcai. Az 1848 előtti re-fomikor hőseit és polgárait Barabás Miklós arcképeiből ismerte meg minden későbbi nemzedék. Az 1880-as évekkel kezdődő bő harmad-század arcokban megrajzolt képét Benczúr Gyula alkotta meg. A dinamikusan fejlődő Magyarország minisztereinek, mágnásainak, arisztokratáinak, hirtelen vagyonossá lett újgazdag vállalkozóinak, szépasszonyainak vonásait Benczúr örökítette meg úgy, hogy azokban szinte a késő 19. század önarcképét láguk. De Benczúr Gyula festészete nemcsak saját koráról, hanem a történelemről alkotott képünket is átformálta. Nemcsak a 19. század végét láguk Benczúr szemével, hanem a történelmet is a késő 19. század tekintetével. Benczúr történeti festészete a magyar történelemről alkotott képünket is befolyásolja. Nagy millenniumi képét, a Budavár visszauételéí az elkészülte óta eltelt jó évszázad alatt majdnem minden magyar művészettörténeti könyvben reprodukálták. De az 1686-os ostromról, tehát a kép témájáról szóló történelmi kiadványokban is rendre megjelent, így Benczúr óta egyszerűen nem tudunk másként gondolni Buda 1686-as visszavívására, mint ahogy ő láttatta. Kevés művész és kevés mü határozza meg ilyen erőteljesen egy-egy korszak vizuális képét, mint Benczúr az övét. S ez nemcsak az őt körülvevő széles publicitásnak köszönhető, hanem - s talán elsősorban - a művész tehetségének és, ha lehet ezt mondani, kor-szerűsé-gének. Benczúr pont olyan volt, mint amilyent az a lelkes és optimista kor, a kései 19. század várt: ambiciózus, de nem törtető; tehetséges, de nem az összeférhetetlen zsenik fajtájából; világnézetében, emberi és művészi értékrendjében stabil, ugyanakkor megértő mások irányában is; festőfejedelemként tisztelt grand-seigneur a polgárok között, ugyanakkor polgár a modem bohémek szemében. A történelem, a nagy stílusok megszállotta, s ahogy szerette magát nevezni, a régi nagy mesterek örököse. S mint a magyar akadémiz-mus utolsó mestere, a modem műkritika támadásainak egyik állandó céltáblája. Benczúr művészetét, épp azért, mert annyira a korban gyökerezett, nem lehetett folytatni. Tán ezért sem véleden, hogy tam'tványai között vagy az ő művészi úgáról letérő újítókat (Fényes, Koszta, Kem- stok), vagy epigonokat találunk. Benczúrnak szerencsés élete volt: együtt tűnt le azzal a korral, amelynek gyermeke volt, amely őt nagy-gyá tette, és amelynek máig bennünk élő arcát megalkotta. Benczúr Gyula 1844. január 28-án született Nyíregyházán, Benczúr Vilmos gyógyszerész és Laszgallner Paulina hét gyermeke közül a másodikként. Az apa, egészségi állapota miatt szakmáját kénytelen volt abbahagyni, s családjával együtt 1846-ban Kassára költözött, az anya rokonaihoz. Kassa az 1840-es években gyorsan fejlődő város; 13 ezer lakosa kétszerese az 50 évvel azelőttinek, s fele az 1880-as lélekszámnak. Felső-Magyarország szellemi, kereskedelmi, katonai közponga becses műemlékekkel és egész Magyarországot bevilágító fényes történeti múlttal, 1804-től püspöki székhely. Benczúr Kassán végezte elemi és középiskolai tanulmányait. Az elsö rendszeres művészi oktatást a Klimkovics fivérektől, a bécsi tanultságú Bélától, s a Párizst is megárt Ferenctől kapta. Akár a szellemieket, akár a művészi ismereteket, akár a hazafias érzést tekingük, Benczúr Kassáról életreszóló útravalót hozott. Egyetlen riválisa - legalábbis, ami a portréfestészetet illeti - a szintén kassai Horowitz Lipót lehetett volna, aki azonban korán elhagyta Magyarországot, s Bécs, Berlin és Párizs ünnepelt mestere lett. Benczúr tehetsége és művészi érdeklődése a családi feljegyzések szerint már ötéves korában megmutatkozott. Amikor egy nagyapjánál elszállásolt orosz tisztet lerajzolt, a tiszt egy ezüst mbellel jutalmazta a tehetséges gyemieket. A családnál fermmaradt gyemiekkori rajzokból valóban megítélhető, hogy az i^ú Benczúr egyrészt nagyon lelkiismeretesen másolt minden keze ügyébe került képet, rajzot, illusztrációt, másrészt önálló munkái is fejlett kompozíciós érzékről és figyelemreméltó rajztudásról tanúskodnak. 15 éves korában készült rajzai kifejezett tehetségről ámlkodnak, első, testvéreiről készült festményei ambiciózus i§út sejtemek. Apja, épp kiváló rajztudása miatt mémöknek szánta, ám baráti rábeszélésre hamar belátta, hogy Gyula számára a festészet az igazi élethivatás. 1861 húsvégán maga kísérte el fiát Münchenbe az Akademie fur bildende Künste felvételi vizsgájára, ahol a fiú mindenkit megelőzve kiválóan megfelelt, s ősztől az akadémia hallgatója lett. München, a bajor királyi székhely I. Lajos király művészetpártoló tevékenysége nyomán a 19. század közepére fontos művészeti központ lett. „München tündökölt"- írta Thomas Mann Glaudius Dei című novellájában a város pezsgő művészeti életéről. „Minden ötödik ház homlokzata műterem-ablakokat csillant meg a napfényben. [ ] A művészet virágzik, a művészet unümon van, a művészet mosolyogva nyújga a város fölé rózsafonatos jogarát. Mindenki megbecsüli és hozzájárul fejlesztéséhez, mindenki buzgó és odaadó propagandát fejt ki érdekében, mindenki szívvel-lélekkel áldoz a vonal, a dísz, a fomia, az érzékek, a szépség hitvallásának." Európa nűnden részéből, és Amerikából is érkeztek hallgatók a művészeti akadémi-