Bartha László [antikvár]

LIRA ES TORTENELEM BARTHA LÁSZLÓ PÁLYAKÉPE Létezik-e vajon "tiszta" tudománjr? És ezen belül van-e vajon "tiszta" művészettörténet? Olyan, amelyik ügyet sem vet másra, csakis a produktumra, a műre, az életműre, csak ezt hajlandó számbavenni, mérlegelni? Olyan, amelyiknek hiánytalanul alkalmas és mindenhol azonos értelmű kritériumrendszere van, tétovaság és hiba nélkül elvégzi hát a föladatát? S főképpen olyan, amelyiknek leírásait és értelmezéseit, meg értékeléseit névértéken fogadja el - kipróbált tárgyszerűségének hála - a tudomány minden művelője, továbbá tárgyának, t.i. a művészet objektumainak, minden ismerője? Tegyünk próbát! Itt van egy életmű: Bariba Lászlóé. Hatvanöt éve épül, 1927-ben formálódott az első darabja, és - hála Istennek - befejezetlen: nyolcvanöt éves mestere irigylésre méltó energiával és invencióval fesü új, és újabb képeit. Próbáljuk meg, mire megyünk vele! Korszakait megállapítani például nagyon könnyű. Három periódusa van. Az első egyértelműen realista, sőt az sem vitatható, hogy ez a realizmus erős lírával színezett. A második ugyancsak lírai korszak, ám - némi tétovázás után - elvontnak kell mondanunk. Még akkor is, ha absztrakciója sohase "következetes", hiszen minden képének valamilyen valóságos motívum a kiindulópontja; sőt ritmusaikon olykor át is szüremlenek a választott "meditációs objektumok" emlékei, töredékei. A harmadik periódusban előbb szaporodnak, majd kizárólagossá válnak a teljességgel elvont munkák. Tiszta lírai absztrakcióról kell beszélnünk tehát, Jelezve, hogy bennük is tettenérhetö mindig a "meditációs objektum", legföljebb most nem tárgy a kiindulópont, hanem az érzések, a hangulatok asszociációs interferencia-tartománya. Stílusjegyeit számbavenni, úgy lehet, hogy ismétlésnek fog hatni, hisz az imént, korszakait megkülönböztetendö, épp Bartha művészetének változó formálási metódusaira mutattunk rá. Mégsem felesleges. Utóvégre is a realizmus, azon túl, hogy a valóság megjelenését Jelzi a műben, igen keveset mond a megjelenés és a megjelenő valóság milyenségéről. Tehát: Bartha lírával átszínezett realizmusa a for-mcirendek, a megjelenítési technikák és a színértelmezés szempontjai szerint egyfelől magyar hagyományú, másfelől franciás ízű. S e kettősségben nincs semmi ellentmondás. A pleúi atr franciás-könnyed felfogása mindig imponált a magyar festőknek, a századforduló óta pedig a leghaladóbb lelkületűek, az akadémiáktól a legmesszebb igyekvők éppenséggel sok bátoritást és nem kevés gyakorlati tapasztalatot szűrtek le belőle. És Bartha először e festők neveltjeként, majd egy boldog, ám hamar eltelt esztendőben - 1946-ban - szerzett közvetlen párizsi tapasztalatok nyomán egyre következetesebben Járta a kezdettől a hatvanas évek elejéig e "lírai realizmus" útját. Mellyel akkor sem szakított, amikor a mondott időben átlépett életművének második periódusába. Bartha László ugyanis nem stilisztikai döntéssel kezdett "absztrakt" képeket festeni. Nem is tett mást eleinte, mint hogy ad absurdum vitt némely tájbeli ritmust: a hegyoldalakon felkúszó, vagy a völgyekben megbúvó falvak házaiét, az erdőkét, a Balaton repedésekkel szabdalt jégmezejéét. Ezekből a ritmusokból - a hálószerű szerkezetekből és az asszociatív szinrendekből nőtt ki aztán munkásságának második, "elvont" korszaka, melyben a formai következetesség egyre távolabb vitte attól az úttól, amelyen munkásságának első periódusábanjárt, s amelyen nemzedéktársainak zöme megmaradt. E két évtizednyi időben, a hatvanas és a hetvenes években, Bartha László meglehetős rokontalanul áUt festészetünkben, valahol a doktrinér avantgárd és az ortodox realizmus - meg a kísérletezni elég bátor "il^ak", s a járt utak biztonságát mindenekfölött megbecsülő "öregek" között. Most, a nyolcvanas években, az új művek periódusában pedig mintha csökkenne a távolság az előbbiektől, s nőne az utóbbiaktól. Színvilága, asszociációs rendszere egész közel áll a magyar festészet posztmodern irányzataiéhoz, bár odahajlása egyáltalán nem doktrinér, ebben a stílusban sem. Ugyanakkor ez a kapcsolat kiveszi őt a lírai-absztrakt kései hullámaiból is, bár - nyilvánvaló - oda