Barokk melancholia [antikvár]

Részlet: Mikor kezdtél foglalkozni a barokk melankóliával? Mit jelent számodra a barokk és mit a melankólia? A barokkal, mint életérzéssel eredendően foglalkoztam. A konkrét eset 1989 táján történt, amikor két hatalmas vászon volt előkészítve a műtermemben munkára. Tompa, rózsaszínes vörös alapra festettem fekete formákat. Nem volt először címe, napok múlva adtam neki a „Barokk melancholia" címet. Ha a nyolcvanas években festett barokk-sorozatomra gondolsz, ez nem volt annyira váratlan, mindig volt a munkáimban barokk és melankólia. Achille Bonito Oliva találóan jegyzi meg a most rólad írt szövegében, hogy ez nem az itáliai, a mediterrán barokk, hanem jellegzetesen közép-európai. Mit szólsz ehhez? Igaza van; a barokknak nekünk a drámája jutott. Az én értelmezésemben a barokk az a pillanat, amikor az ember nem hisz többé abban, hogy a dolgokat elemzéssel meg lehet érteni, amikor belép az intuíció. Itt van például Paracelsus, aki a kor legnagyobb orvosa volt, aki ugyanakkor egy sor más felismerést is tett; és a későbbi korok gondolkodásának újszerűsége miatt tisztelték. A barokk számomra nézőpontok egyeztetését, ellentétes dolgok párosítását jelenti. A nyolcvanas évek elején a kalandozás a művészettörténetben, az idézetek használata szellemi program volt, melyet jobb híján nevezünk posztmodernnek a sokkal találóbb olasz transzavantgárd helyett. Nálad ez nem a divat követését jelentette, sőt ma úgy látom, hogy a mitológiai hősök barokk mezbe bújtatva jelentek meg, mint például egy Monteverdi operában. így ha akarom, már ez is a barokk melankólia körébe vonható.