Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum alapító okirata [antikvár]

Európában a nemzeti államok kialakulása mindenütt életre hívta az országos gyűjteményeket, melyeknek feladata a nemzeti nyelv és kultúra írott, nyomtatott és tárgyi alkotásainak összegyűjtése, megőrzése és az újabb nemzedékek számára való továbbörökítése volt. Míg Nyugat-Európában e nemzeti gyűjtemények általában a királyok és fejedelmek udvari könyvtáraiból szervesen fejlődtek ki, addig Közép- és Kelet-Európában társadalmi vagy magánkezdeményezések nyomán jöttek létre. Magyarország virágzó középkori kultúráját a másfél évszázados török uralom nagyrészt elpusztította, a neves reneszánsz uralkodó , Mátyás király (1458-1490) világhírű könyvtárát, a Corvinát szétszórta, egyes darabjait elhurcolta. A török hódítás megosztotta az országot, többször vált a Kárpát-medence hadműveleti területté. Ennek ellenére a protestáns, majd az újjászerveződő katolikus egyház jól működő iskolai rendszert hozott létre. A patrónus nemesi családok és a gyarapodó polgárság fenntartotta a könyvek és a tárgyak gyűjtése iránti igényt. Az európai szellemi áramlatok befogadástörténetében a 17. század elejéig naprakészség, majd ettől kezdve folyamatos megkésettség mutatható ki. A Habsburg uralom alatt újraegyesült ország protestáns intézményrendszere sok kárt szenvedett, de az új katolikus intézmények pótolták a művelődésben keletkezett űrt. A század végén egy felvilágosodott gondolkodású arisztokrata, gróf Széchényi Ferenc (1754-1820) vállalta magára a feladatot, hogy a saját anyagi erejére támaszkodva, a magyar könyveket itthon és külföldön felkutassa, szerves gyűjteménnyé egyesítse, anyagát katalógusokba közreadja és az egész gyűjteményt 1802-ben, egy felállítandó nemzeti könyvtár alapjául szánva, a nemzetnek adományozza.